Az influenzaoltás is jó lehet a koronavírus ellen

Egy amerikai tanulmány szerint a súlyos következményektől megóvhat minket egy egyszerű influenzaoltás is.

2021. július 12., 21:58

Szerző:

Susan Taghioff, a Miami Egyetem Miller orvostudományi karának kutatója és munkatársai hozzáférnek egy több mint 70 millió páciens adatait magába foglaló, úgynevezett TriNetx nevű adatbázishoz. Az adatokat felhasználva 37 ezer embert két csoportra osztottak aszerint, hogy a koronavírus lefolyását milyen tényezők befolyásolhatják. 

A vizsgálat során emberek egyik csoportja két héttel–hat hónappal azelőtt kaptak influenzaoltást, hogy elkapták volna a koronavírus-fertőzést, míg a másik csoport egyáltalán nem kapott semmilyen oltást.

A kutatók alaposan megvizsgálták, milyen lefolyású volt a betegség a két csoport tagjainál. Azt is figyelmembe véve, milyen egyéb tényezők befolyásolják azt, többek közt nem, életkor és etnikai hovatartozás tekintetében is vizsgálták a kutatás eredményeit.

A közzétett eredmények alapján azt állítják, hogy akik nem kaptak influenza elleni oltást, azok húsz százalékkal nagyobb eséllyel szorultak intenzív ápolásra, és ötvennyolc százalékkal többen keresték fel a sürgősségi osztályt.

A kutatók úgy látják, hogy

az influenzaoltás nagyrészt védelmet nyújt a koronavírus számos súlyos következményével szemben.

Kijelentették, hogy további elemzésekre lesz szükség annak kapcsán, hogy a meglévő oltások mellett milyen védelmet és kiegészítést nyújthat az influenzaoltás.

(Kiemelt képünk illusztráció: Megan Jelinger / AFP)