Az „évszázad olasz mérkőzése”

Miért volt annyira fontos ez a mérkőzés Olaszországnak? Nem csupán azért, mert az 1938-as világbajnoki győzelem óta ez volt az első eset, hogy az azzurrik a döntőbe jutottak, ráadásul a torna egyik esélyese, az 1966-os ezüstérmes németek ellen. Igaz, hogy két évvel korábban Olaszország Európa-bajnok lett, de a hazai rendezésű négyes döntőben inkább a szerencsének köszönhette a kékmezes csapat a végső sikert, mint valódi játéktudásának: a Szovjetunió elleni elődöntőből sorsolással jutott a fináléba, majd a jugoszlávokat csak megismételt meccsen tudta legyőzni. Az 1970-es vb-n sem tartoztak a kedvencek közé: a csoportkörből 3 meccs után 4 ponttal, 1 győzelemmel, 2 döntetlennel, 1-0-s gólkülönbséggel mentek tovább! Aztán a negyeddöntőben már megemberelték magukat, mert 4-1-re lelépték a házigazda Mexikót. És jöhetett az elődöntő a Nationalelf ellen, amelyben olyan nagyágyúk játszottak, mint a kapus Sepp Maier, Franz Beckenbauer, a „terriernek” becézett Berti Vogts, az ezertüdejű karmester Wolfgang Overath, a „német Garrinchának” nevezett Reinhardt Libuda, valamint a két gólzsák: a veterán Uwe Seeler és a „nemzet bombázója”, Gerd Müller. Gyakorlatilag ott volt már az 1972-es EB-győztes és az 1974-es világbajnok csapat gerince…

És az olaszok éppen azzal győzték le a „páncélosokat”, az Európa egyik vezető hatalmát képviselő csapatot, amely a németek legfőbb fegyvere volt: a küzdeni tudással. Történészek szerint ennek különös jelentősége volt, mert a második világháború „szégyene”, az olaszok „megfutamodása”, azóta is nyomasztotta az itáliai néplelket, és igazából milliók érezték úgy, hogy ők „Európa szegényei”, akiket senki sem vesz komolyan. Ehhez járult még az Olaszországot sújtó, 1967 óta tartó politikai-társadalmi zűrzavar, a diáklázadások, a folyamatos kormányválságok, a tízmilliós sztrájkok okozta káosz, amelybe szó szerint belerobbant a terrorizmus 1969. december 12-én a milánói kereskedelmi bank elleni merénylettel. Úgy kellett tehát ez a győzelem Itáliának, mint – érdekes párhuzam – éppen a németeknek 1954-ben, a berni döntőben, ellenünk, a nemzeti önbecsülés visszaszerzésére. Francesco Merlo publicista 40 év távlatából még azt is jelképesnek érzi, hogy a „keleti gót” külsejű Gigi Riva legyőzte a barna hajával, szép arcával akár olasznak is beillő Beckenbauert.

De hogy is zajlott ez az „évszázad mérkőzése”, amely a helyszínen, a mexikóvárosi Azték stadionban emlékplakettet is kapott? A 103 ezer néző jószerével végig unatkozott az első 90 percből 80-at, miután Roberto Boninsegna a 8. percben egy remek kényszerítőzés után megszerezte a vezetést. Innentől kezdve a németek támadtak, az olaszok pedig ölték a játékot. Már-már mindenki a lefújást várta, amikor a 92. percben egy beadás pontosan találta az előre vágtázó balhátvédet, Kalle Schnellingert, akire senki nem figyelt – és ő bevarrta. A dolog pikantériája pedig az volt, hogy Schnellinger hét éve Olaszországban futballozott, az események idején a Milan játékosa volt. Ráadásul ez volt válogatott pályafutásának egyetlen gólja! A mai futballmorál szerint feltehetően a hosszabbítás első perceiben valaki lerúgta volna az „árulót”, akkor azonban még más szelek fújtak.

Az igazi dráma ekkor kezdődött: a 95. percben Gerd Müller kihasználta az olasz védők tétovázását és vezetést szerzett a fehérmezeseknek. Csak 3 percig örülhettek: a csereként beállt Gianni Rivera, akit Valcareggi nem játszatott együtt a másik dirigenssel, Sandro Mazzolával, szabadrúgást végzett el, és a lecsorgó labdát megint egy hátvéd, a „Szikla” („Roccia) becenevű Tarcisio Burgnich lőtte be. Ő kétszer volt eredményes a válogatottban, ez volt a második gólja…A 104. percben aztán jött Riva, azaz „Mennydörgés” (Rombo di Tuono) és lapos bombájával szemben Maier tehetetlen volt.

Az újabb fordulatra a 110. percig kellett várni: Seeler fejesénél a kapus Ricky Albertosi és Rivera nem értették meg egymást, Müller pedig megint ott ólálkodott. Azóta is emlegetik azt a dührohamot, amit az azzurrik hálóőre produkált. Riverát valószínűleg egy életre elátkozzák, ha a németek jutnak tovább, az „Aranyfiú”, 1969 Aranylabdása azonban másképpen vélekedett. Alig egy perccel később kapott egy labdát a német 16-oson belül, egy apró testcsellel elfektette Sepp Maiert, aki már akkor is a világ egyik legjobb kapusa volt és laposan a hálóba lőtt. Erre már nem volt a németeknek válasza. A 10 találatával vb-gólkirály Gerd Müller sírva jött le a pályáról, miközben az olasz városok utcáin elszabadult a pokol: „Üvöltöttünk, mint a hülyék, mintha valóban rábíztuk volna sorsunkat a trikolor asztrofizikai lobogására” – írta Merlo az utcai eufóriáról. A csapat játékosainak nevét dalba foglalta Fausto Cigliano és a korszak egyik nagy csillaga, Mina, slágert is csinált belőle Ossessione 70 címmel. Az interneten filmrészletek, írások tömkelege emlékezik a nagy futballdrámáról. 1990-ben Andrea Barzini három jó barát 20 évvel későbbi találkozását és történetét ágyazta bele a mérkőzés emlékébe az Olaszország-NSZK 4-3 című filmjében. Milyen érdekes, hogy nálunk születtek versek, dalok a 6-3-ról, sőt egy abszurd film is, Tímár Péter rendezésében….

Négy nappal később aztán lehűltek a kedélyek: a vb döntőjében az azzurrik 4-1-es, megsemmisítő vereséget szenvedtek a braziloktól. Sokan mondták, hogy ha nincs az a gyilkos hosszabbítás, esélyük lett volna. Legyünk reálisak: minden idők talán legjobb Selecaója, Pelé, Jairzinho, Gerson, Rivelino, Carlos Alberto csapata ellen senkinek, semmilyen körülmények között nem lehetett esélye. Persze jó mediterrán szokás szerint szidalmak várták haza a négy nappal korábbi hősöket. Szerencsére az utókor hálásabb volt a pillanatnyi közhangulatnál…

Ami pedig a németeket illeti, bár 1974-ben, majd 1990-ben – éppen Olaszországban – világbajnokságot nyertek, az olaszokkal később sem volt szerencséjük a vb-ken. 1982-ben a döntőben kaptak ki a Zoff, Scirea, Cabrini, Altobelli, Rossi által fémjelzett csapattól, 2006-ban pedig ismét 120 percnyi küzdelem után maradtak alul, akkor Grosso és Del Piero a hosszabbítás utolsó két percében döntötte el a meccset. A 2010-es tornán a két örök rivális legkorábban a legjobb 8 között találkozhat…