Az ENSZ ferde szemmel néz a zsidó telepesekre

Sérti a nemzetközi jogot az ENSZ-főtitkár szerint, hogy Izrael a minap újabb lakások felépítését engedélyezte a megszállt palesztin területeken lévő zsidó telepeken.

2009. szeptember 9., 22:45

Ban Ki Mun szerdán a világszervezet New York-i székházában közleményben ismertette állásfoglalását, amely szerint az izraeli vezetők döntése ellentétes a nemzetközi joggal és az izraeli-palesztin konfliktus rendezésére kidolgozott, útiterv néven emlegetett nemzetközi béketervvel.

Az izraeli védelmi minisztérium hétfőn jelentette be, hogy Ehud Barak tárcavezető 455 új lakás felépítését engedélyezte a ciszjordániai zsidó telepeken. Két nappal később a közjavak kezelésével foglalkozó izraeli hivatal egyik tisztségviselője közölte, hogy a hatóságok újabb 486 lakás építésére vonatkozó szerződést hagytak jóvá; e lakásokat az arab többségű Kelet-Jeruzsálemben élő zsidók számára húzzák fel.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő nemrégiben úgy döntött, hogy felgyorsítja a zsidó telepek bővítését, mielőtt bejelentené e tevékenység befagyasztását. Ez utóbbi a nemzetközi közösség megnyugtatását szolgálná, amely a telepbővítés teljes leállítását követeli az izraeli-palesztin béketárgyalások felújítása érdekében – írta az MTI.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.