Az előző kormányt lepipálni nem túl nagy teljesítmény

A szlovákiai kormányváltás hozzájárult a szlovák-magyar viszony javulásához, ez megmutatkozott a két ország kormányfőjének keddi találkozóján is – véli Öllös László politológus.

2010. július 22., 09:32

Öllös azonban úgy véli, a találkozó még édeskevés ahhoz, hogy valóban jók legyenek a Szlovákia és Magyarország közti kapcsolatok, ehhez a magyar-szlovák megbékélés folyamatának elindítására lenne szükség.

„A probléma gyökere abban rejlik, hogy a jelenlegi kormány is úgy véli, hogy a szlovákiai magyarok és Magyarország veszélyt jelentenek Szlovákiára. Ez képtelenség, de nem tudnak, vagy nem akarnak másként gondolkodni“ - magyarázta Öllös. Megjegyezte, ezen a hozzáálláson az sem változtatott, hogy a magyarok támogatták Szlovákia euroatlanti integrációját. Szerinte elkerülhetetlen, hogy megváltozzon a szlovákok magyar kisebbséggel kapcsolatos véleménye, különben nem lehet jó a viszony.

A tegnapi Radičová-Orbán találkozóról elmondta, mindkét résztvevőn látszódott, hogy szeretnék formálisabbá tenni a kölcsönös kétoldalú viszonyt, ez pedig Öllös szerint mindenképp javulást jelent. A két ország közti viszony változását jelzi az is, hogy a sajtóban nem jelentek meg különböző militáns kijelentések. „Ezáltal a politikai kapcsolatok olyan vágányra kerülnek, ahová valók“ - mondta, majd megjegyezte, ez a vágány a politikusok rendszeres diplomáciai tárgyalását, a szakértői csoportok egyeztetését jelenti.

Szerinte Mikuláš Dzurinda külügyminiszter is törekedni fog arra, hogy az előző kormányhoz képest jobbak legyenek a kétoldalú kapcsolatok. „De az előző kormányt lepipálni nem túl nagy teljesítmény. Ha az ember nem teszi azt, amit ők, máris jobb“ - tette hozzá.

A politológus üdvözölte, hogy a két kormányfő megegyezett abban, hogy szakértői csoprtokat alakítanak a vitás kérdések megoldására, így például a nyelvtörvény és a kettős állampolgárság ügyét is szakmai bizottságok vizsgálják majd. Szerinte olyan megoldások születhetnek így, amelyek mindkét fél számára elfogadhatóak lesznek - írta a

Bumm szlovákiai magyar hírportál.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.