Autóba rejtett pokolgép robbant Moszulban, többen meghaltak

Egy gyermek is életét vesztette.

2019. március 8., 20:26

Szerző:

Autóba rejtett pokolgép robbant az észak-iraki Moszulban pénteken, legalább ketten életüket vesztették és tízen megsebesültek - közölték a helyi egészségügyi hatóságok. A tájékoztatás szerint a robbantásban egy gyermek és a biztonsági erők egyik tagja halt meg.

Biztonsági források korábban a biztonsági erők legalább öt sebesült tagjáról számoltak be az Iszlám Állam terrorszervezet egykori iraki központjának számító város Muthanna nevű negyedében történt merénylet kapcsán.

Bár még egy terrorszervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, az ilyen merényleteket rendszeresen az Iszlám Államnak tulajdonítják, amelynek dzsihadistái még mindig nagyon aktívak a térségben. "Kalifátusuk" katonai vereségét követően az iszlamisták a gerilla-hadviseléshez és terrorcselekmények elkövetéséhez tértek vissza.

 

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.