Árvíz: a füzitői méreg miatt aggódik a Greenpeace

Az árvíz miatt félreveri a vészharangokat a Der Standard, mert úgy véli, hogy a megáradt Duna miatt veszélybe kerülhet az almásfüzitői mérgeshulladék-tároló.

2013. június 6., 18:34

A létesítményt igazából csupán egy öt méter széles út választja el a vörös iszapot tartalmazó hatalmas medencéktől, és kérdés, hogy az elöregedett létesítmény fala, amely egyben védőgátként is szolgál, kiállja-e a víz nyomását.

A leobeni Montan Egyetem illetékes tanszékvezetője nagyon valószínűnek tartja, hogy a terület köröskörül víz alá kerül és a felpuhult talaj miatt baj lehet a falak stabilitásával. Sőt, az sem zárható ki teljesen, hogy a Duna elönti a tárolókat, ami abszolút környezeti katasztrófa lenne.

A tanszék a Greenpeace megbízásából már két éve szakértői véleményt készített az egykori alumíniumgyár területén lévő tározóról, amelyben 12 millió tonna vörösiszap van, benne csaknem 200-fajta veszélyes anyaggal. Ráadásul még ma is használják, az engedély évi 132 ezer tonna lerakására szól, mégpedig azzal a megdöbbentő hivatalos indokkal, hogy a nehézfémeket tartalmazó anyagokat komposztálják. A szakértő úgy látja, önmagában már az lehetetlen és nagyon veszedelmes, hogy a medencék a Duna mellett vannak.

A Greenpeace szerint azonban Magyarországnak nincs pénze a létesítmény bezárására és a környezetszennyezés okozta károk felszámolására. A zöld szervezet egy csoportja a helyszínen követi a helyzet alakulását. Szerencse a bajban, hogy a vörös iszap már besűrűsödött, így nem tud kifolyni, ám ha a mérgező anyagok a Dunába és a talajvízbe kerülnek, az veszélybe sodorná fél Magyarország ivóvíz-ellátását – jelentette ki a Montan Egyetem szakembere.