Anne Frank naplóját jogvita ellenére is közzétették a neten

Egy francia kutató és egy parlamenti képviselő is közzétette az interneten Anna Frank híres naplóját annak ellenére, hogy a jogtulajdonossal egyelőre vita folyik arról, hogy mostanra köztulajdonak számít-e a dokumentum.

2016. január 2., 07:31

A művet közlők szerint az „Anne Frank naplója” most január 1-től közölhető, mert a művet megillető szerzői jogvédelem ideje lejárt, a szerző halála óta ugyanis eltelt hetven év. A naplót író kislány 15-évesen halt meg a bergen-belseni koncentrációs táborban. A dokumentum szerzője rögzítette, mi történt vele és családjával 1942. júniusa és 1944. augusztus között, amíg Amszterdamban bujkáltak.

Egy 1993-as európai törvény szerint márpedig a könyvek kizárólagos szerzői joga elveszik a szerzőhalálát követő hetedik évtized kezdetekor.

A napló egyik közzétevője, Olivier Ertzscheid, a Nantes-i Egyetem egyik tanára a művet az eredeti nyelven, hollandul publikálta az interneten. A dokumentumot eredetileg 1947-ben a kislány édesapja jelentette meg, egyes részek kihagyásával. A könyvből azóta 30 millió példányt adtak el.

A bázeli székhelyű Anne Frank Alapítvány, a mű szerzői jogának a tulajdonosa, az AFP hírügynökségnek azt nyilaztkozta, perrel fenyegették meg a naplót online publikálókat, mert szerintük a mű poszthumusz munkának tekinthető, amiért plusz 50 év szerzői jogvédelem járna a kötetnek. Így szerintük leghamarabb csak az 1986- os holland állami kiadás megjelenése után 50 évvel, 2037 -ben lehetne közzétenni a művet.

A kötetet pénteken egy francia parlemnti képviselő, Isabelle Attard (Zöldpárt) is elérhetővé tette az interneten.

(AFP)

2025. június 20., 14:47

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.