Akkreditálták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet

A romániai felsőoktatás minőségét ellenőrző bizottság (ARACIS) akkreditálta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet (EMTE) - adta hírül pénteken a romániai magyar média.

2010. július 23., 14:21

A Krónika és az Új Magyar Szó (ÚMSZ) című napilapok pénteki tudósítása szerint az ARACIS egyhangú döntéssel hagyta jóvá a magyar állam által finanszírozott magánegyetem intézményes akkreditációját. Dávid László, az EMTE rektora elmondta, hogy a román kormánynak a Sapientia akkreditálásáról egy törvényjavaslatot kell összeállítania, amelyet még a bukaresti parlamentnek is el kell fogadnia ahhoz, hogy véglegessé váljon a döntés - írja az MTI.

A minőségellenőrző bizottság ugyanis a szakmai döntést hozta meg, amit politikai döntésnek is meg kell erősítenie. A rektor szerint még nem fordult elő Romániában, hogy az ARACIS álláspontját a parlament felülbírálja, ezért a rektor derűlátó.

Az egyetemnek az esetleges romániai állami támogatását illetően azonban már szkeptikusabb Dávid László. Mint mondta, kemény harc lesz annak kivívása, hogy a román állam is finanszírozza a felsőoktatási intézményt. Az intézményes akkreditáció ugyanis nem jár automatikusan állami finanszírozással, és bár a román jogszabályok ezt lehetővé teszik, korábban még nem volt példa arra, hogy a román állam magánegyetemeket támogasson.

A magyar állam által finanszírozott EMTE 2001 őszén nyitotta meg kapuit, a felsőoktatási intézménynek Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is vannak karai.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.