Ahol a kézbesítő nem csenget
A vad délnyugat cowboya egykor egy vödröt vagy egy üres szögesdobozt dobott az úttest szélére, hogy a postás belehelyezze a leveleket. De néha egy kiürült zsírosbödön is megfelelt. Ma inkább az a kérdés: almából, halból vagy inkább gitárból vegyük ki a napi postát? Amerika-szerte sok fantáziadús postaboksszal találkozhatunk. A „mailbox“ nyomába eredtünk.
Ott, ahol a csörgőkígyó és a skorpió jó éjszakát mondanak egymásnak, ott kezdődik a texasi vadnyugat: végtelenségbe nyúló messzeség, néhány fáradhatatlanul pumpáló olajkút, a legközelebbi benzinkút 100 mérföldre. Az út mentén itt-ott egy magányos mailbox; némelyik oly távol áll a háztól, hogy a lakónak valószínű messzelátóra van szüksége, ha látni szeretné: vajon felfelé mutat-e a boksz oldalán található zászló formájú kar? Ha igen, akkor bedobott valamit a postás.
Ilyenkor a prérin élők autóba szállnak vagy odalovagolnak a postaládához és kiürítik. Küldeni valójukat egyből magukkal viszik és beteszik a „mailbox“-ba; a kart általában piros vagy fekete színű – ismét függőleges állásba helyezik. Ezzel jelezik a kézbesítőnek, hogy továbbítsa a küldeményt.
A postabokszban a tulajdonos egyéniségét tükrözi
Az utak szélén található mailboxok Amerika-szerte vonzzák a tekintetet, különösen a gyéren lakott helyeken: itt egy kaktusz alakú levéltároló, ott egy tehén, amott egy hal. Ha pedig éppen hagyományos, alagút formájúak, akkor is minimum a csillagos-sávos lobogó külsejében tündökölnek. Texasban például sok mailbox a 28. állam színeiben díszeleg: fehér-piros-kék, egy csillaggal. Gyakorta látni egy másik texasi szimbólumot is a „Blue bonnet“ képében; a kék virág az állam nemzeti növénye.
Mi rejlik a kreatív alkotások mögött? „A mailboxban tükröződik a tulajdonos egyénisége“ – derül ki egy kiállításon a washingtoni Smithsonian Postamúzeumban, ahol bepillantást nyerhetünk a levéltárolók történetébe is.
115 évvel ezelőtt a cowboyok és farmerok azt tették az út szélére postaládaként, ami éppen a kezükbe akadt: üres szivar- vagy szöges doboz, vödör, vagy éppen kiürült zsírosfazék – annak a darab papírnak ez is megfelel, vélték. Az útszéli összevisszaság viszont nem tetszett a postai illetékeseknek. Egységes képre törekedve 1901-ben törvénybe iktattak néhány olyan törvényt, amelyek még ma is érvényesek: többek között meghatározták a méretet; kikötötték, hogy a postaládának legyen egy mozgatható karja, ami jelzi: küldemény érkezett. Fontos, hogy le lehessen zárni. Továbbá úgy álljon az út szélén, hogy a kézbesítő be tudja tenni, illetve kivenni a levelet, anélkül hogy elhagyná járgányát. A mai „delivery truck“-ok postai kézbesítő kocsik, szintén ily módon vannak megkonstruálva.
1916-ban a postamérnök Roy Joroleman kifejlesztette a ma is népszerű, alagút formájú mailboxot, amelyet feltalálója után Joroleman-boxnak neveznek; egyszerű kivitelben, állvány nélkül a texasi barkácsboltokban már 15 dollárért kapható.
Álomból kenyérkereset
Mélyebben zsebbe kell nyúlnia annak, aki Lonnie Dean postabokszait szeretné háza előtt felállítani. A Goldsboroban (North Carolina) élő Lonnie 400 különböző formát kínál repertoárjában.
Gyümölcs kedvelők naponta egy almából (100 dollár) vehetik ki a postát; a harci repülőgépek megszállottjai rendelhetnek egy B-24-es bombázót (205 dollár). Aki szívét a cicáknál hagyta, az küld Lonnie-nak egy képet kedvencéről és a postaboksz barkácsoló 135 dollár fejében épít egy macsi-boxot. A blökiknél terjedelmes a kínálat: 30 faj közül lehet választani, mint például Lhasa Apso, Golden Retriever vagy Szibériai Husky, mindegyik 110 dollárra rúg. Fogorvosok aligha állnak ellen egy fehér fogacskának (135 dollár), a zene szerelmesei pedig egy gitárnak (185 dollár).
Lonnie Dean mindegyiket megépíti. Hét évvel ezelőtt kezdett el mailboxok készítésével foglalkozni, egy álom következményeként. „Nagy kedvelője vagyok a lovaknak, egyszer egy paripa formájú postabokszról álmodtam, amit össze is barkácsoltam“ – emlékezik vissza Lonnie a kezdetekre.
Évente majd 200 megrendelést kap, az alkalmak változatosak: születésnap, esküvő, nyugdíjba lépés. Néha azonban egészen egyszerűen azért, mert „sokan örömüket lelik abban, hogy így fejezzék ki különbözőségüket“, véli Lonnie.
„Egy évig tart, mire a megrendelés ott díszeleghet a ház előtt“ – meséli a mailbox-mester. Különösen nehéz repülőt, autót és házat építeni. Lonnie igazi kihívásnak tartja, ha valaki a saját házát kívánja mailbox formájában viszontlátni. Ehhez képest a mester szerény, hiszen saját háza előtt egy kézzel festett, pöttyös mailbox várja a postást.
