A zseni, az eszement és a piranha – Hatalmas vihart kavart a Trumpról szóló könyv
– Én leszek a legismertebb ember a világon – mondta a kampány során tanácsadójának, Sam Nunbergnek Donald Trump. De a munkatársának kérdésére, hogy valóban elnök akar-e lenni, nem válaszolt. Nem is kellett felelnie, mert a stábban senki sem hitt benne, hogy megnyerheti a 2016-os elnökválasztási csatát.
Az Amazon eladási listáját vezető, alig egy hete megjelent könyvében Michael Wolff leírja, milyen hangulat uralta a Trump-tábort a választás napján, az eredmény kihirdetése előtt. Mindenki nyugodtan készült az estére a vereség biztos tudatában, s azt latolgatta, milyen jól fizető állást kaphat majd vezető tévéhálózatoknál.
Trump is azt fontolgatta, hogy új televíziós csatornát alapít. Fő stratégája, Steve Bannon, aki a könyv publikálása után botrányhőssé vált az elnök családját árulással vádoló megjegyzése miatt, arra készült, átveszi a republikánusok jobbszélén működő Tea Party irányítását, s új lendületet ad a szélsőségesen konzervatív mozgalom térnyerésének, amiért persze korábban is mindent megtett a Breitbart News vezéreként.
A voksok összeszámlálása keresztülhúzta a számításokat. Kormányozni kell. Függetlenül attól, hogy tizenegymillióval többen voltak azok, akik nem Trumpot akarták a Fehér Házban látni, de három kulcsállamban mindössze nyolcvanezer ember a republikánus jelölt javára döntött.
Beszámol Wolff egy szűkkörű vacsoráról tavaly január elején, még a beiktatás előtt, amelyen részt vett Steve Bannon és Roger Ailes, a Fox News szexuális zaklatási ügyekbe nem sokkal korábban belebukott elnöke. A szerző emlékeztet rá, hogy hasonló vádak ellenére Trumpot az Egyesült Államok elnökévé választották. Arról beszélgettek, mit tartogat a jövő. Jól ismerte Ailes a hol demokrata, hol független, hol republikánus Trumpot, értékelte kereskedői érzékét, de arról faggatta Bannont, érti-e a milliárdos New York-i playboy, miből is fakad a fehér munkásosztály globalizációs aggodalma, érti-e saját populista üzenetét. Persze épp a Fox táplálta a munkásosztály dühét, amelyre aztán Trump a kampányát építhette. Hümmögött csak Bannon, Trump érti, amit ért, mondta, s inkább a saját szerepét fényezte, saját elképzeléseit ecsetelte. Hogy miért a legnagyobb veszély Kína, amely ott tart, ahol Németország tartott 1929–30-ban, s hogy erről az amerikai elit nem vesz tudomást.
Michael WolffNem titkolta: Trump sikerének hátterében az általános elbizonytalanodás áll, a Brexit, az Európát elöntő menekültáradat, az amerikai munkahelyek eltűnése, a globalizáció híveinek töprengése, a határok átjárhatósága miatti növekvő elégedetlenség és az amerikai progresszív és bizonyos értelemben hasonlóan populista tábor Bernie Sanders vezette csapatainak előretörése. Ailes hitetlenkedve fogadta, hogy Trump tudatosan része volna egy ilyen kormányzati programnak, de Bannon erősködött.
Egy évvel e vacsora után Bannon már szűk fél éve nincs a Fehér Házban, ahol stratégiai tanácsadóként nagy részt vállalt például a balul elsült beutazási tilalmi intézkedések meghirdetésében vagy a párizsi klímamegállapodás és a csendes-óceáni kereskedelmi egyezmény felmondásában. S hogy önnön fontosságát hangsúlyozza, még hivatalában sokat beszélgetett Wolff-fal, aki Trump beleegyezésével járhatott be a Fehér Házba, s interjúvolhatta a stáb tagjait, a beszélgetések egy részét rögzítve is.
A könyvből egy elemet ragadtak ki már a megjelenés előtt a kiadótól hírverésként megküldött részletek alapján a mérvadó újságok: Bannon szerint 2016 júniusában a New York-i Trump-toronyban folyt egyeztetés az oroszokkal, az eszmecserén részt vett ifjabb Donald Trump, Jared Kushner, az elnökjelölt veje, és Paul Manafort kampányelnök. A főstratéga hozzátette: ez hazafiatlan, árulással felérő tett volt. De megjegyezte, mivel nem számítottak győzelemre, lazán kezelték a pénzügyeket is, így ő arra számít, hogy az orosz kapcsolatokat vizsgáló Robert Mueller különleges ügyész inkább pénzmosási szálakat talál majd. De persze Bannon célzásai után ki tudja, még mit.
A könyv publikálása után – amit a Fehér Ház ügyvédei igyekeztek megakadályozni, akaratuk ellenére is növelve az érdeklődést – Trump az immár híres Twitter-üzeneteiben azt sugallta, hogy Bannonnak semmi köze sem volt az elnökséghez, s miután elhagyta a Fehér Házat, elment az esze. Önmagát viszont zseninek nevezte, amivel alátámasztani látszott a könyvben a munkatársai részéről kifejtett vélekedéseket, hogy az elnök voltaképpen egy idióta. A gazdasági tanácsadó, Gary Cohn véleményét valaki úgy foglalta össze, hogy „az elnök őrült, bohócok veszik körül, semmit el nem olvas, még rövid feljegyzéseket sem, értekezletek közben feláll és kimegy, mert unja magát”.
Steve BannonA Fehér Ház fikciónak állítja be Wolff művét, a szerző viszont kitart a forrásai mellett, még ha egyes részletek valóban nem bizonyulhatnak is igaznak. Wolffról tudni, keresi a feltűnést, szereti színezni írásait. New Yorkban csak a manhattani médiatóban vadászó piranhaként emlegették, ugyanakkor díjazott újságíró. Most azonban olyasvalaki vonja kétségbe a Tűz és düh tartalmát, akiről a nagy lapok kimutatták, hogy naponta hányszor hazudik (átlagosan 5,6-szer), szemben mondjuk elődje, Barack Obama évi két szándékosan téves ténymegállapításával.
Az „eszement” Bannon mögül kiállt a mozgalmát finanszírozó milliárdos Mercer család, el is távolították a Breitbartból, s mások szintén inkább az elnök mögött sorakoznak fel, így a volt stratéga visszakozik, mondván, ő nem is az elnök családját vádolta árulással, hanem csupán Paul Manafortot, Trump egykori kampánycsapatának tagját, aki ellen Mueller már megindította az eljárást. Mindenesetre megkönnyebbülne sok republikánus törvényhozó, ha Bannon végleg háttérbe szorulna, mert a volt főstratéga, akit Kushner is rasszistának tart, fölfogatná a Republikánus Pártot, s a főáramhoz tartozó képviselőkkel és szenátorokkal szemben szélsőségesebb ellenjelölteket indítana az idén novemberi félidős választásokon. E fenyegetés miatt már jó néhányan jelezték, nem indulnak. A nyíltabb küzdőtérre viszont tömegesen lépnek be a demokraták városi, megyei, állami és szövetségi szinten a tavaly novemberi választási sikerek hatására. Felbátorodva a Trump-káosz okozta növekvő kiábrándultságon, ami a Pew Research Center szerint mérhető: az elnök bázisa tovább szűkül, az emberek kezdenek átlátni a szitán, hogy a sorsuk jobbítását ígérő retorika valóban csak üres beszéd, Trump a nagyvállalatoknak és a gazdagoknak kedvez az egyelőre népszerűtlennek bizonyuló adócsökkentéssel.
Ám paradox módon – mint E. J. Dionne kifejti a The Washington Postban – e tettel épp akkor közelít a jelöltségétől sokáig iszonyodó és általa bírált republikánus elithez, amikor lelepleződik a nyílt titok, hogy személyisége, a részletek iránti érdektelensége és a nagy összefüggések hiányos ismerete milyen veszélyeket hordoz magában.
