A Washingtoni Nemzeti Katedrálisban helyezik örök nyugalomra a 20 éve brutálisan meggyilkolt meleg diákot

2018. október 26., 21:20

Szerző:

Már két évtizede annak, hogy Matthew Shepard brutális meggyilkolása sokkolta Amerikát. De a fiatal melegjogi aktivista  húsz évvel a halála után is történelmet ír, maradványait pénteken a világ hatodik legnagyobb templomában, a Washingtoni Nemzeti Katedrálisban helyezik örök nyugalomra, olyan nagyságok mellé, mint Woodrow Wilson, az Egyesült Államok 28. elnöke.

- A fogszabályzójáról ismertük fel a kórházi ágyban - emlékezett vissza a végzetes 1998-as októberi napra Judy és Dennis Shepard a BBC-nek. Az arca teljesen be volt dagadva, a fejét varratok borították, testéből csövek lógtak ki. Haldoklott és később meg is halt.

Egy nappal korábban, 1998. október 6-án Shepard a Wyoming állambeli Laramie egyik bárjába ment, hogy egyetemista barátaival, akik szintén a helyi LMBT-közösség tagjai voltak, megtervezzék a campuson tartandó jogvédő és figyelemfelhívó kampányukat.

Fotó: Facebook

Shepard a megbeszélés után még megpróbálta rávenni néhányukat, hogy maradjanak, igyanak meg egy sört, de ők nem akartak, így a 21 éves fiatal a végén két, vele egy idős idegennel, Russel Hendersonnal és Aaron McKinney-vel ivott meg pár pohárral. Shepard nem volt az a kisportolt alkat, vékony, alacsony fiatal volt, könnyű célpont a későbbi gyilkosainak.

Henderson és McKinney azt vallotta a rendőrségen, megjátszották, hogy ők is melegek, hogy a gyanútlan Shepard bizalmába férkőzzenek. Tervük az volt, hogy kirabolják. Brutális gyilkosság lett a vége. Miután elvették pénzét és más holmijait, áldozatukat betuszkolták az egyikük kisteherautójába és egy kihalt, földutas területre vitték, ahol egy kerítéshez kötözték, majd puszta kézzel és egy kézifegyver markolatával ütlegelni kezdték. A leletek szerint Shepard fejétt és arcát 19-21 ütés érhette. A patológus szerint a fiatal sérülései olyan súlyosak voltak, amilyeneket nagy sebességű autóbaleseteknél szokott látni.

A brutálisverés után Shepardnak levették a cipőjét és magára hagyták, kikötözve. 18 órát töltött fagyos hidegben a kerítéshez kötözve, borzalmas fájdalmak közepette, mire valaki rátalált. Egy tinédzser volt az, aki arra biciklizett, és mikor leesett a kerékpárjáról észrevett valamit, amiről azt hitte egy eldőlt madárijesztő vagy eldobott Halloween- jelmez, mert vörös volt. Közelebb ment, és akkor látta, hogy egy fiatal férfi fekszik félholtan.

Shepard halála után politikusok, köztük az akkori elnök, Bill Clinton és melegjogi aktivisták álltak ki, hogy elítéljék a gyűlölet-bűncselekményt. A kis közösségben, ahol Shepard élt. sokan tagadták, hogy meleg lett volna, azt állítva csakis rablás volt az indíték, esetleg egy balul elsült drogügylet.

A szülők akkor nem sejtették, hogy fiuk tragikus halála húsz évvel később is téma lesz, Shepard pedig az LMBT-jogok egyik szimbólumává válik. A fiatal egyes tárgyait a Smithsonian múzeumban is kiállították, köztük az általa írt színházi darabot, és több, róla készül fotót is. Egy jegygyűrű is van a tárlatban, a szülei azt mondták, hogy fiuk reménykedett abban, hogy egyszer neki is lesz családja.

A temetés, amely sosem volt

A brutális gyilkosság után a szülőknek még homofób kampányt is el kellett viselniük, a casperi temetést ugyanis egy melegellenes kansasi prédikátor szakította félbe. Fred Phelps, a Westboro Baptist Church tiszteletese még gyerekeket is bevont a kampányába, megjelent teljes egyházközössége, a gyászolóknak pedig kiabáltak, hogy Shepard a pokolban fog elégni. (Ugyanez az egyház tartott egy hasonló megmozdulást, amikor az orlandói melegbárban, Pulse-ban rendezett tömegmészárlás áldozatait helyezték örök nyugalomra).

Dennis Shepard, Matthew édesapja emlékszik, hogy a rendőrség arra kérte, viseljen golyóálló mellényt az akkori  tartott megemlékezésen, az épületet pedig robbanószer-kereső kutyákkal nézték át a ceremónia előtt. Shepard mélyen vallásos volt, ezért is rendezték ott búcsúztatását. A szülők egészen mostanáig otthon, egy urnában tartották fiuk hamvait, pontosan azért, mert a gyűlölet olyan méreteket öltött, hogy féltették a maradványokat és az esetleges sírhelyet is. 

Fotó: Facebook

Judy Shepard, Matthew édesanyja azt mondja, nem lepte meg őket és nem csináltak ügyet abból, amikor a fiuk elmondta nekik, hogy homoszexuális. Halála idején éppen hogy kezdett lelkileg helyrejönni, miután egy marokkói osztálykiránduláson több férfi csoportosan megerőszakolta. Októberre jobban volt, közeledett álma megvalósításához, diplomata szeretett volna lenni az amerikai külügyminisztériumban, politikatudományokat tanult.

Ami a melegellenes érzelmeket illeti, Wyoming konzervatív légkörében nehéz dolga volt egy olyan fiatalnak, mint Shepard, aki nyíltan vállalta másságát. Bár sokan tagadják, hogy a két fiatal melegellenes érzelmektől vezérelve gyilkolta meg a férfit, az elkövetők egyike maga vallotta be, hogy felbőszítette, amikor Shepard a kocsiban a combjára tette a kezét. Ekkor „világosította fel hogy ők nem melegek”, és megmondta neki, hogy meg fogják verni. Később módosította vallomását, azt állítva, Matthew csak „úgy viselkedett, mint aki mindjárt megfogja a combját” - bármit jelentsen is ez. Végül egy börtönből küldött leveléből kiderült az igazság, abban leírta, hogy mint ő egy részeges homofób, aki szimplán begurult és szétverte a „buzeránst”. 

Shepard haláláról színdarabokat, musicaleket írtak, amiből Elton John egy dalllal vette ki a részét American Triangle címmel. A család alapítványt hozott létre, amely a fiuk nevét viseli, és a gyűlölet-bűncselekmények áldozatain illetve az LMTB-közösségen hivatott segíteni. Édesanyja az országot járja, előadásokat tart más szülőknek, és fiataloknak, ahol mások elfogadásra buzdítja őket. Matthew szülei ott voltak a Fehér Házban, amikor Barack Obama elnök ratifikálta a Shepard és James Byrd Jr. nevével fémjelzett jogszabályt, amely a melegek elleni bűncselekményeket a gyűlölet-bűncselekmények közé emelte.

Mindezek ellenére, Wyoming az egyike annak a 16 államnak, ahol nem külön büntetőjogi kategória, ha valakit szexuális orientációja miatt gyilkolnak meg. Nem mellesleg 29 államban nem büntetendő, ha valakit nemi identitása, szexuális beállítottsága miatt rúgnak ki a munkahelyéről - írja a BBC.

Judy Shepard a Washington Postnak azt mondta, kezdte úgy érezni, hogy munkája gyümölcsöt terem, mígnem Donald Trumpot meg nem választották az Egyesült Államok elnökének. Most úgy érzi, hogy nulláról kell majd mindent kezdenie, ami az LMBTQ emberek elfogadását és jogaik érvényesítését illeti. A jelenlegi elnök azon dolgozik, hogy visszavonja Barack Obama engedélyét, amely alapján transzszexuálisok is besorozhatók a hadseregbe, a Fehér Ház honlapjáról pedig hamar eltűnt az LMBT közösségnek segítséget nyújtó aloldal.