A vízipisztoly lő akkorát, mint az orrunk
Buszon, vonaton villamoson, boltban, patikában – mindenki tüsszög és folyik az orra. A nátha rabjai vagyunk. Betekintés az orrfújás történetébe, no meg a papírzsebkendőébe.
1000 évvel ezelőtt, ha valakinek tele volt az orra, hüvelyk- és mutató ujjával odanyúlt és: bumm bele. A folyékony eredményt ruhájába törölte úgy a nemes mint az alacsonyabb réteg. Ne botránkozzanak meg rajta: akkor ez volt a természetes. 500 évvel később csiszolt ezen az úri osztály: ők csak jobb kezük ujjait használták nózijuk tisztítására, ballal ettek. Akkor még nem volt zsebkendő.
A kendő orrfúvásra való használatát az olaszok felsőbb rétege vezette be. Az előkelő hölgyek az értékesnek számított ruhadarabot övükön hordták. Még a fejedelmek is csak néhány zsebkendő büszke tulajdonosai lehettek: IV. Heinrich francia uralkodó a 16. század végén csupán öt textil zsebkendőt mondhatott magáénak.
Ettől kezdve megindult egy hosszú szülési folyamat és tartott 330 évig: 1929-ben „Tempo“ néven világra jött a mai papírzsebkendő. Szülőatyja Oskar Rosenfelder volt, aki bátyjával 1905-ben résztulajdonosa lett a a Maina folyó mentén fekvő bambergi „Closetpapierfabrik“-nak. WC-papírral és tisztasági betétekkel szerzett tapasztalataikat egy saját gyár alapításakor kamatoztatták a Nünberg közelében található Heroldsbergben.
Innen indult hódító útjára a „Tempo“. A márka határozottan tükrözte a 20-as évek szellemét: a lüktető, gyors közéletet, melyben szinte minden lehetségesnek tűnt.
Az első reklámok igyekeztek az embereket az egyszeri használat higiéniai előnyeiről meggyőzni: „Ist Herr Müller rücksichtslos?“, Kíméletlen Müller úr?, volt olvasható egy reklámban, melyen egy hölgy még lavórban mosta hitvese baktériumoktól nyüzsgő textilkendőit. „Tempoval“ mindez elkerülhető - sugallta a hirdetés. Sokan hallgattak rá, hiszen az ötvenes évek végére a Tempo Egyesült Papírgyár már több mint egymilliárd papírzsebkendőt gyártott.
Ma évente a világ 40 országában 20 milliárd „Tempo“-papírzsebkendő csomagot adnak el, írja a Financial Times Deutschland egyik cikkében. Ez a mennyiség egymás mellé téve szűk 400.000 kilométert adna – 40-szer a Budapest-Houston távolság.
Az idők folyamán mind több újításon ment át a zsepi: az úgynevezett z-forma hajtogatás a hetvenes évek közepétől lehetővé tette a „ruck-zuck“, vagyis azonnali szétnyitást: mindegy hogy könnycseppek felitatására, napernyőként kopasz fejeken vagy nózi tisztításra - a téglalap alakú kék-fehér csomag a piros nyelvel mindig kéznél van.
Szinte senki nem gondol bele, mit is kell kibírnia annak a darab hajtogatott cellulóznak: a gyártók szerint egy-egy tüsszentésnél 160 kilométeres sebességgel repesztenek a bacilusok az orrunkból. Könnyű elképzelni mi történne, ha ezt a "pézsé" nem fogná fel!
Hogy a kék-fehér csomagos zsepi a kihívásnak megfeleljen, vízipisztollyal tesztelik őket: annak sugara legalább olyan erős mint egy megtermett prüszkölő tüsszentése.
Más ország, más szokások. Koreában vagy Japánban például az orr nyilvános helyen való megtisztítása tabu. Aki ezt mégis megteszi, számolnia kell azzal, hogy udvariatlannak minősítik. Ha viszont valaki szipákol, elismerő tekintetekkel találkozik majd. Mondván: remekül demonstrálja szippantó készségét.
