A vád: hazaárulás

A hazaárulás Németországban az egyik legsúlyosabb vád, amelyért a büntető törvénykönyv 94. § szerint súlyos esetben életfogytiglani börtönbüntetés jár. Ez is oka annak, hogy ezzel több mint fél évszázada bíróság előtt vagy akár a sajtóban senkit sem vádoltak. Ellentétben a magyar gyakorlattal. Nálunk a „hazaárulás” kifejezés a politikai kommunikáció természetes, leginkább következmény nélküli tartozéka. Elég, ha valaki itthon vagy pláne külföldön a kormánynak nem tetsző dolgot mond. Az erre szakosodott média és a kormány szóvivői azonnal „hazaárulásról” beszélnek. Most Németországban is hasonló történt.

Röviden: a magát Netzpolitik.org-nak nevező blogger (két személy, a főszerkesztő és a szerkesztő), amely olyan hírek, jelentések, dokumentumok közlésével foglalkozik, amelyek közzétételét szerinte a hatóságok el akarják titkolni a közvélemény elől, februárban az államvédelmi hivatal tevékenységéről tett közzé részleteket. Eszerint a hivatal „internetes anyagok tömeges kiértékelését” tervezi. Részletekről nem szól a jelentése. De ez elég volt az alkotmányvédelmi hivatal vezetőjének arra, hogy a büntető törvénykönyv 94. §-ára hivatkozva feljelentést tegyen a legfőbb államügyésznél „hazaárulás” címén.

Harald Range főállamügyész tájékoztatta a feljelentésről felettesét, a koalíciós kormány szociáldemokrata igazságügy-miniszterét, Heiko Maast. A miniszter kételyét fejezte ki a feljelentés jogosultságáról. Ezt közölte az államügyésszel, a belügyminisztérium és a kancellári hivatal illetékeseivel. A maga részéről szakértői vélemény elkészítését rendelte el. Ugyanezt tette az államügyész is.

Az egyik vélemény a feljelentést megalapozottnak, a másik alaptalannak nyilvánította. A miniszter ekkor utasította Range főügyészt, hogy a feljelentési eljárást az ügy tisztázásáig függessze fel. Az utasításra joga van, mert a főügyész „politikai hivatalnok” státusban a miniszter beosztottja, és köteles intézkedéseit a kormánypolitikával összhangba hozni.

Még folyt a bürokratikus belső vita a jogszolgáltatási szervek és az igazságügy-minisztérium között, amikor a Süddeutsche Zeitung és három tartományi rádióállomás közzétette az ügyet. Nyilvánosan ekkor tört ki a botrány. A média – politikai és világnézeti hovatartozás nélkül, kisebb-nagyobb eltérésekkel – a sajtószabadság elleni támadásnak ítélte a BfV feljelentését a Netzpolitik.org ellen. Berlinben és több nagyvárosban tüntetéseket rendeztek a sajtószabadság védelmében. Újból nyilatkozott Maas igazságügy-miniszter. Kijelentette, hogy szerinte a bloggerek jelentése nem veszélyezteti az NSZK biztonságát, és nem szolgálja idegen hatalmak érdekeit. Ezért kérte már korábban az államügyésztől a végső döntésig az eljárás felfüggesztését.

Ekkor váratlan fordulat történt. Múlt kedden, augusztus 4-én nyilatkozatot tett közzé Harald Range főállamügyész, amelyben élesen elítélte elöljárója, Maas igazságügy-miniszter magatartását: „A jogszolgáltatás függetlenségét éppen úgy védi az alkotmány, mint a sajtó- és véleményszabadságot. Befolyást gyakorolni a jogi vizsgálatokra, mert azok politikailag nem opportunusak, tűrhetetlen beavatkozás az igazságszolgáltatás függetlenségébe.”

Heiko Maas miniszter másnap rövid nyilatkozattal lépett a sajtó elé. „Harald Range főállamügyész úr megrendítette a beléje vetett bizalmamat. Ezért azonnali hatállyal felmentettem hivatalából. Döntésemet közöltem vele, Angela Merkel kancellárral és Joachim Gauck államfővel is.” A szabadságát töltő kancellár szóvivője útján közölte, hogy egyetért minisztere döntésével.

Lapzártánkkor az ügy újabb fordulatot vett: Harald Range főállamügyész – aki mindaddig hivatalában marad, amíg az államfő meg nem erősíti a felmentését – azonnali hatállyal megszüntette a Netzpolitik.org elleni eljárást.

Ezzel az ügynek csak egyik fejezete zárult le. A sajtó napirenden tartja a témát. Az igazságügy-miniszter kemény magatartása ellenére a Der Spiegel hétfői száma a kormány és a titkosszolgálat sajtószabadság elleni összefogásáról beszél. De nem csak ez a hírmagazin lát hasonlóságot a mostani Netzpolitik.org.-ellenes akció és az ötvenhárom év előtti híres Spiegel-botrány között. Lássuk: valóban hasonlít a két eset?

Hazaárulással 1962-ben vádolta Franz Josef Strauss akkori védelmi miniszter a Der Spiegelt, mert az cikket közölt a Falex 62 nevű NATO-hadgyakorlatról, és megállapította, hogy Németország védelmi készültsége háború esetére kérdéses. Például az élelmiszer- és egészségügyi ellátás gyorsan összeomolhat. A cikket a védelmi minisztérium és a kormány hazaárulásnak minősítette. A Spiegel szerkesztőségében házkutatást tartottak, iratokat foglaltak le, több szerkesztőt őrizetbe vettek. (Rudolf Augstein főszerkesztő és kiadó 103 napig volt vizsgálati fogságban.) A német legfelsőbb bíróság végül alaptalannak minősítette a vádat, anyagi és erkölcsi jóvátételt írt elő. Az ügybe belebukott Franz Josef Strauss védelmi miniszter, a kérdéses cikk egyik szerzője, Conrad Ahlers pedig később kormányszóvivő, majd az NSZK kelet-berlini képviseletének vezetője lett.

Az ügy akkor és azóta a sajtószabadság elleni támadás iskolapéldájaként világbotránnyá nőtte ki magát. A jogi szakirodalom állandó példája az igazságszolgáltatás függetlensége és a sajtószabadság különleges tiszteletben tartásának szükségességére. A két ügy részleteinek ismeretében mindenki eldöntheti, hogy lehet-e egyenlőségjelet tenni a Spiegel-botrány és a Netzpolitik.org-ügy közé. Németországban ma sokan ezt teszik.

Viszont az esetnek van egy a német határokon túlmutató tanulsága. Az, hogy fogytán a titkosszolgálatok kenyere, a titok. Ma, amikor mindennek van digitális nyoma, amikor műholdak térképezik fel naprakészen a Föld minden négyzetméterét, nincs olyan titok, ami előbb-utóbb ki ne derülne. Ez pedig azt jelentheti, hogy az FBI, a KGB utódszervezetei, a BfV és kisöccsük, a magyar Nemzetbiztonsági Szolgálat munkatársainak más foglalkozás után kell nézniük. De attól tartok, ez még messze van.