A szultán – Törökország választani készül
A jelenlegi törökországi rendszert sokan máris diktatúrának, mások „illiberális demokráciának” nevezik, ez azonban nem akadályozta meg például a brit kormányt abban, hogy a napokban protokolláris külsőségek között, királynői találkozóval ékesítve lássa vendégül Recep Tayyip Erdogan elnököt Londonban.
Ha a vendég ismét megnyeri a választásokat, akkor az új elnöki rendszerben lényegében teljhatalommal, rendeletekkel is kormányozhat. Hatalma eddig is kiterjedt volt, a puccs óta több tízezren kerültek börtönbe, vesztették el állásukat vagy menekültek külföldre. A tavalyi népszavazáson szűk többséggel, 51-49 arányban szavazták meg azt az alkotmányreformot, amely a miniszterelnöki tisztséget eltörölve a majdan megválasztandó elnök kezébe teszi a korlátlan hatalmat.
Eredetileg jövő ősszel lettek volna csak a következő voksolások, de Erdogan most érzi elérkezettnek az időt arra, hogy újraválasztassa magát. Törökország egyelőre imponálóan fejlődik, bár a növekedés üteme már csökkenni látszik. Ráadásul a török lakosság többsége támogatja a szíriai kurdok elleni fegyveres és az Izraellel szembeni verbális fellépést. Az elnök és az új, hatszáz fős parlament megválasztását egy időben tartják. Az elnökválasztás kétfordulós, és az első fordulóban hat jelölt áll rajtvonalhoz. Közülük hárman ahhoz a négypárti ellenzéki szövetséghez tartoznak, amely a parlamenti voksoláson együtt indul.
A három jelölt közül Muharrem Ince, a Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltje látszik a legesélyesebbnek, hiszen pártja az ellenzék vezető ereje. A CHP szociáldemokrata párt, tagja a Szocialista Internacionálénak, és többször kormányfőt is adott az országnak az Erdogan előtti időkben. A liberális Jó Párt (IYI) egy gyakorlott női politikust jelölt Meral Aksener személyében. Miközben a két politikus elnökjelöltként egymás vetélytársa, a CHP mandátumok átadásával, azaz több képviselőjének az IYI-be való átültetésével segítette ki az utóbbit ahhoz, hogy az ellenzéki szövetség részeként elindulhasson a parlamenti megméretésen. Ez is mutatja, hogy az ellenzék érzi a választások rendkívüli súlyát.
Ha Erdogan és pártja, az AK (Igazság és Fejlődés Pártja) kettős győzelmet arat, akkor a következő választásokon az ellenzéknek valószínűleg még kevesebb esélye lesz győzni, egyáltalán a győzelem esélyével kampányolni.
A szélsőbaloldalinak számító Hazafias (Vatan) Párt a hetvenhat esztendős veterán Dogu Perinceket jelöli elnöknek. Ő a török politikai élet sajátos szereplője. Többször volt börtönben, néhány éve összeesküvés vádjával életfogytiglani szabadságvesztésre is ítélték, de egy év múlva szabadon engedték. Egyszer Svájcban is bíróság elé került, mert egy előadásában az örmények ellen elkövetett tömeggyilkosságokat „nemzetközi hazugságnak” nevezte. A svájci bíróság előtt később elismerte a mészárlások tényét, de tagadta, hogy azt népirtásnak lehetne nevezni. A svájci bíróság elítélő verdiktjét az Emberi Jogok Európai Bírósága később megváltoztatta, kimondva, hogy Perincek egy vitatott történelmi kérdésben élt a véleményszabadság jogával. A történet azért érdekes, mert jól mutatja, hogy a török belpolitikában egy kommunista eredetű párt is keményen nacionalista lehet. Amikor a múlt héten Izmirben a sétálóutcában a párt politikai profiljáról érdeklődtem, az aktivisták az idős politikus legfőbb érdemének most is azt nevezték, hogy „Svájcban kiállt az igazságért”.
A Demokratikus Néppártot (HDP) nagy leegyszerűsítéssel kurd pártnak is szokták nevezni, mert a kisebbségek jogaiért és a török–kurd párbeszédért küzd. Elnökjelöltje, Selahattin Demirtas maga is kurd, és 2016 óta összeesküvés vádjával börtönben van. Kampányát is onnan folytatja, és pártja nem is tagja az ellenzéki szövetségnek. Ennek ellenére a kormánypárti sajtó azzal támadja az utóbbit, hogy a kurd kisebbség „terroristáit” támogatja.
Erdogan miniszterelnökként, majd államfőként immár tizenöt éve van hatalmon, előtte pedig Isztambul főpolgármestere volt. Iszlamista nézetei miatt egy időre el is tiltották a politikai szerepléstől, és sokan az atatürki hagyományok tudatos lerombolásával vádolják.
Nyíltan vállalja az ottomán birodalom iránti nosztalgiáját, elkötelezett muszlim hitét, bár azt a vádat egyelőre tagadja, hogy megválasztása esetén szultánná deklarálná magát. A lakosság jelentős része rokonszenvez vele, s ebben a nemzeti és vallási érzelmek mellett a gazdasági helyzetnek is szerepe van.
Törökország az elmúlt években látványosan fejlődött, a GDP rendszeresen 5-7 százalékkal növekedett évente, ami kétszerese-háromszorosa az Európai Unió soványka eredményének. Uniós bürokrata koromban egy magas rangú török diplomata azt mondta nekem, hogy ha a török kormányban titkos szavazás lenne az EU-hoz való csatlakozásról, akkor az EU-integrációs miniszteren kívül mindenki nemmel szavazna. De hivatalosan sem az unió, sem Törökország nem mondott le arról, hogy valamikor a bizonytalan jövőben a törökök teljes jogú tagként csatlakozzanak.
Kettős választásról lévén szó nem lehet kizárni, hogy míg az elnökválasztás második fordulóját megnyeri Erdogan, addig pártja elveszti az abszolút többségét a parlamentben. A széles elnöki hatalom azonban eleve szűkíti a parlament mozgásterét, és Erdogan előre bejelentette, hogy erre az esetre is megvan a forgatókönyve. A második fordulóra egy kivételével valamennyi közvélemény-kutató cég Erdogan szűk győzelmét jósolja, de május elején az egyiknél a női jelöltnek nagyon kicsivel (50,5-49,5 százalék) sikerült megelőznie őt. Mindenesetre van miért izgulni, a választás tétje óriási, és sok múlik azon, hogy az ellenzéki pártok összefogását követik-e a szavazóik. Ez még inkább igaz a parlamenti voksolásra, hiszen az Erdogan-párt népszerűségét csak negyven százalék körül mérik.
Én május közepén az egyik izmiri egyetem vendége voltam, egy olyan városban, amely a szociáldemokrata párt (CHP) egyik fő bázisa. Főpolgármesterét is ez a párt adja évtizedek óta. Az egyetemen mutatóban sem láttam fejkendős lányt, a diákok nyugatiasan öltözködtek, néhány fiú még ez előadásokra is rövidnadrágban jött be. Mindannyian jól beszéltek angolul, maga az európai ügyekkel foglalkozó kurzus is ezen a nyelven folyik. Kérdéseik érdemi tájékozottságot mutattak. Török belpolitikáról nem beszéltünk, engem viszont alaposan megizzasztottak, magyarázatot kérve az Orbán-rezsim euroszkeptikus és antidemokratikus politikájára. Ezek a fiatalok egyértelműen az Európai Unióban képzelnék el országuk jövőjét.
Bent a városban a leglátványosabb választási aktivitást a szociáldemokraták mutatták. A legnépszerűbb sétálóutca fölé több helyen is óriási molinót feszítettek ki Kemal Atatürk képével és a párt logójával. Bár az új Törökországot kemény kézzel és páratlan bölcsességgel megteremtő Kemal Atatürk nem volt szociáldemokrata, a mai török baloldal mégis az emlékéhez való kötődéssel szeretné legyőzni Erdogant. Hiszen Atatürk nyugatos, progresszív, világias köztársaságot alkotott meg. Sőt nyíltan vállalta ateizmusát. Híres mondata, mely szerint „mindenki úgy imádkozzon, ahogy akar, de ezzel sohase korlátozza mások szabadságát”, az iszlám világban ma éppolyan forradalmi, mint száz esztendeje volt.
