A stratéga

A kicsi ország nagy stratégáját okos embernek, tehetséges politikusnak tartják. Volt ő már minden az elmúlt húsz évben, liberális, antiklerikális, polgári, konzervatív, hithű keresztény, mikor hogy hozta a széljárás. Szépen ívelt felfelé a karrierje. 1994-ben történt egy kis malőr, csúnya vereséget szenvedett kicsi országában a parlamenti választáson. Pártját összesen hét százalék támogatta. Európában ilyenkor a pártelnök lemond, veszi a kalapját, és többnyire eltűnik a politikai süllyesztőben. De a nagy stratégát nem ilyen fából faragták. Neki lételeme a küzdelem. Folytatta a harcot, s nem hiába. 1998-ban győztes hadvezérként ünnepeltethette magát. Nagy elánnal nekilátott a munkának, menet közben sorra kebelezte be vélt vagy valós ellenfeleit. Csak úgy hullott a forgács. Így jártak a gazdák képviselői, az egyetlen női politikus által vezetett párt és a néhai drámaíró náci eszméit vallók. Úgy tűnt, jól működik a nagy stratéga stratégiája.

Ám 2002-ben porszem került a gépezetbe, hatalmas csapás érte, óriásit bukott. Szörnyű sebeket ejtett ez a lelkén. De ezúttal sem vette a kalapját, ahogy illendő lett volna. Sőt! Újabb, még hatékonyabb stratégiát dolgozott ki. Magvakat vetett el szerte az országban, és éppen a saját kertjében ápolt kis magból kikelt egy zsenge náci palánta. Teltek-múltak az évek, a palánta egyre csak fejlődött, erősödött, már növesztett magának egy militáns ágat is, amelynek ünnepélyes megalakulását a nagy jogtudósnak tartott akkori köztársasági elnök ablaka alatt rendezte. A jogtudós lefüggönyözött ablaka mögül nézte az eseményt, és nem szólt semmit.

A milícia riasztó egyenruhát öltött, és megkezdte trappolását az országban. Amerre járt, mindenütt félelmet keltett, uszított a különféle kisebbségi csoportok ellen. Szabadon tehette. Nem szólt senki semmit. Sem a baloldali miniszterelnökök sora, sem a köztársasági elnök, sem a nagy stratéga. Utóbbi – joggal – úgy érezte, neki dolgoznak. A stratéga által elvetett apró mag ekkorra már terebélyes fává növekedett.

Eljött a 2010-es esztendő, amikor a kicsi ország utolsó demokratikus választását tartották.

A nagy stratéga stratégiája ismét bevált. Porrá zúzta leggyűlöltebb ellenfelét, a baloldalt, és megsemmisült a maroknyi liberális párt. Hatalmassá tette a saját pártját, és a már megtisztított, előkészített úton könnyedén besétált az általa elvetett magból kikelt náci párt is a parlamentbe. Nem is kis számban. Ők lettek a második legnagyobb ellenzéki párt, ami egyre nagyobb magabiztosságot adott nekik.

A közben betiltott milíciájuk folytatta a trappolást, az uszítást a falvakban, a parlamentben egyaránt.

A nagy stratéga hagyta. Ennek sokan nem örültek, sem belföldön, sem külföldön. Majd ad nekik két pofont, mondta. Nem adott. Ő majd kifogja a szelet a vitorlájukból, mondta, miközben elkezdte megvalósítani a programjukat. Náci írók műveit taníttatja a gyerekekkel, újnáci színházat alapított, eltávolította az első köztársasági elnök szobrát az ország főteréről, ahol vissza akarja állítani kis hazája legsötétebb éveinek arculatát, hívei sorra állítják a szobrokat, avatják az emléktáblákat annak a kormányzónak, aki belevitte az országot a második világháborúba, és a legközelebbi emberei náci író hamvaival rohangálnak a szomszédos államba.

A kicsi ország utcáin egyre gyakoribbak a verbális vagy fizikai atrocitások idős, tudós rabbi vagy átlagemberek ellen, pusztán a származásuk miatt. Az aggódók száma egyre nő, külföldön, belföldön egyaránt. A nagy stratéga mindenkit nyugtatgat. Ő majd kifogja a szelet a vitorlájukból, ismételgeti. Majd bekebelezi őket is, mint korábban a többieket, gondolhatja magában. Ám a számok mást mutatnak: saját pártjának hívei fogyatkoznak, míg a náci párté nőnek. Ami már nem is aggasztó, hanem dermesztő. Mi van, ha az immár hatalmas lombú fa ráborul a nagy stratégára? Mi van, ha egyszer az életben téved? Mi van, ha nem sikerül az eddig bevált stratégia, és a náci párt fogja felfalni őt?

Az ő Waterlooja mindannyiunk Waterlooja lesz.