A Red Bull szárnyakat ad

A hír bombaként robbant. Hogy Mateschitz nem adta fel a Mura-menti Grand Prix álmát, és folyamatosan tárgyal Bernie Ecclestone-nal, az tudható volt, de ilyen hirtelen eredményt a bennfentesek sem vártak. Igaz, az osztrák milliárdos a titkolózás nagymestere. Képes távol tartani magánéletét is a nyilvánosságtól, s bár van saját pletykalapja és tévécsatornája, vállalkozásainak Facebook-oldala, ő ott soha nem téma. Így a közvélemény legfeljebb üzleti sikereiből sejti, hogy amit ez a stájerországi születésű férfiú a fejébe vesz, azt meg is valósítja. Idő, pénz, energia nem számít.

Márpedig életének legkeserűbb kudarca a 2008-as spielbergi bukás volt. Mateschitz tekintélyes vagyonából bőven áldoz a sportokra, saját focicsapatot pénzel, remek autóversenyzőket nevel ki. Csapásként élte meg, hogy 2003-ban megvonták Ausztriától a Forma–1-et. 2005-ben hozzálátott a spielbergi pálya megújításához, remélve, hogy ha alkalmassá teszi, a Grand Prix visszatérhet. 2008-ban azonban a politika ellenállása és a környezetvédelmi kifogások miatt leállították a projektet. Ellenséget az építkezéssel is szerzett eleget, a leállással még többen lettek: a környékbeliek között, akik már beleélték magukat a szép haszonnal kecsegtető feltámadásba, egyesek pénzt is áldoztak új beruházásokra.

Mateschitz 2011-ben újra belevágott, de a karcsúsított tervek alapján létrejött pályán eddig csak alacsonyabb rangú versenyeket rendeztek. Az osztrák sajtó sem sokat tudott a háttérben folytatódó tárgyalásokról. Néha idézték Ecclestone-t, aki kevesellte a környező szálláshelyeket. A kishitűségben verhetetlen osztrákok viszont elhagyták az idézetnek azt a részét, hogy Ecclestone közben dicsérte a pályát, az itteniek kedvességét, együttműködési készségét. A szakírók úgy vélték, Spielberg túl jelentéktelen, a Forma–1 megavárosokra hajt.

Ám kihagyták a számításból Mateschitz tárgyalóképességét, rámenősséggel párosuló sármját, sikerorientáltságát. És azt az apróságot, amit a sportágban a Red Bull elért. Három világbajnokság a Forma–1 minden rajongójának megdobogtatja a szívét. Most hősként ünneplik az egyébként nem túl kedvelt milliárdost, egykori ellenségei dicshimnuszt zengenek róla a Mura mentén.

Az általános utálat régebbi keletű. Mateschitz sikere irigységet, titokzatossága idegenkedést kelt, nehezményezik, hogy a „rendes” gazdagokkal ellentétben nem villog az Operabálon, nem lehet csámcsogni nőügyein, luxuséletén, nem csal adót. Soha semmi jóféle pletyka... Ráadásul a még ma is jóképű agglegény nem kelt reményeket az egyedülálló hölgyek körében, hiszen oldalán évek óta mindig ugyanaz a csinos barátnő tűnik fel.

De nősülésről nincs szó. A témát elintézte húsz éve, fia születésekor. Úgy érzi, nem elég érett a házassághoz – mondta akkor, úgy ötven évesen. A gyereket soha nem titkolta.

A volt síoktató és stewardess mama elfogadta a helyzetet, s bár a viszonynak régen vége, maradt Salzburgban. Ma a bénulásos betegek segítésére Mateschitz által alapított Wings for Life alapítványt vezeti.

Atyai felelősségét Mateschitz komolyan veszi, az anyagi gondoskodáson túl mindig ott szurkolt fia meccsein, fuvarozta iskolába, edzésre. Amióta az édesanyja nevét viselő Mark Gerhardter érettségizett, apja többet emlegeti – utódaként. Első lépésként megtette a magáningatlanjait összefogó cége társtulajdonosává, és megbízta a Wolfgang-tó mellett nemrégiben potom 12 millió euróért megvásárolt szállodaingatlan életre keltésével. A többi majd kiderül, ha befejezi üzemgazdasági tanulmányait, és eldönti, van-e kedve (meg tehetsége) az impérium igazgatásához – mondja.

Ha felveszi a kesztyűt, nem semmi, ami vár rá. Csak maga az alaptevékenység, az energiaital-gyártás világszerte ötmilliárd dollár körüli forgalmat jelent. A salzburgi cég naponta 12,6 millió doboz italt ad el, 164 országban 8200 munkatársat foglalkoztat. És akkor ott van még a sport, a kultúra, a vendéglátás, az újabb ötletekkel folyton bővülő világbirodalom.

Irigykedni a legkönnyebb. Pedig amit ez a stájerországi horvát családból származó férfiú elért, az kis túlzással utánozható. „Csak” jó szimat, bátorság, vállalkozó kedv kell hozzá. Ugyanúgy kezdte, mint oly sokan: az egyetem elvégzéséhez például jó tíz évre volt szüksége. A Blendax fogkrémgyártó marketingeseként állt munkába, járta a világot. Egyik üzleti útján a gazdag ázsiai vállalatok listájának első helyén egy energiaitalt gyártó céget fedezett fel. Thaiföldön megkóstolta a vörös bika – helyi nyelven krating daeng – nevű, a kétkeziek munkaitalaként reklámozott olcsó energiaitalt. Nagy lehetőséget sejtve 49–49 százalékos tulajdonrészű céget alakított a helyi gyártóval. A thai partner még két százalékot vett. Chaleo Yoovidhya és fia néhány ázsiai országban egyedüli forgalmazó. Csak üveges italt árul, olcsóbban, mint Mateschitz cége a kevésbé édessé „európaiasított” dobozos termékét.

Az 1984-es indulás után tíz évbe telt, amíg kudarcok, az egészségügyi hatóságokkal vívott elkeseredett harcok után a Red Bull a csúcsra jutott, sikerült megszüntetni a termék árusítását sok országban korlátozó tilalmat. Reklámja meggyőző volt: Mateschitz, a gyors autók és a repülőgépek szerelmese azzal érvelt, hogy neki is az energiaital ad szárnyakat. Eredményei – az akkoriban ismertté váló Red Bull-pilóták elég meggyőzőek voltak. A szárnyaláshoz szükséges pénzt az energiaital kitermelte, s ő nem takarékoskodott, milliókat költött csapatára. Majd régi, kimustrált repülőgépek vásárlására, felújítására.

Elhelyezésüket a Salzburg határában 2003-ban felavatott hatalmas Hangar–7 biztosítja. A kreativitás jegyében a helyszín hamarosan divatos kiállítóteremmé lépett elő. Ma már a kortárs képzőművészet tárlatain kívül operaelőadásokat is rendeznek itt. A lélegzetelállító környezetben szupervendéglő is működik, nem is akárhogyan: havi váltásban a világ legjobb szakácsai főznek. A sznob salzburgi közönség imádja a helyet, bőven adva témát a szintén saját tulajdonú pletykamagazinnak (Seitenblicke Magazin).

Más forrásból tudni, hogy az életigenlő milliárdos 66. születésnapjára egy Dubai felhőkarcolóira tekintő mesterséges szigettel lepte meg magát (tízmillió dollár). Nem ez az első: már 2003-ban megvette a festői Laucala dél-tengeri szigetet egy csodás szállodaegyüttessel. (Mai értéke hatvanmillió angol font). Otthon sem szűkölködik ingatlanokban. Salzburg, Stájerország legszebb vidékei a kedvencei.

Az energiaital jól megszervezett gyártása és forgalmazása már nem igényli személyes közreműködését, nagyon megbecsüli munkatársait, így van ideje a hobbikra. Ő maga, ha öregszik is, nem sokat változik. A nyilvánosságot utálja, a politikát ívben kerüli, legszívesebben kopott farmerban jár. Ja, és nem enged a háromnapos borostából.

Ami a szereplést illeti, most az Osztrák Nagydíj visszaszerzése körüli felhajtásban kis kivételt tett. Neki természetes, hogy a milliós költségeket (köztük a jogdíjat) zsebből fizeti. Van miből (nyolcmilliárd dollárra becsülik vagyonát). És érdemes is...