A rajongók emlékeznek

Londonban sok ezren gyűltek össze az O2 stadionnál, ahol most kezdődött volna a nagy visszatérés, Michael Jackson 50 koncertből álló fellépéssorozata. Jacko leglelkesebb hívei különböző közösségi oldalakon szervezték a spontán tisztelgést.

2009. július 16., 07:02

Hozzatok virágokat és gyertyákat – szólt az üzenet. Sokan Michael Jacksonnak öltözve jelentek meg. Voltak, akik üzeneteket írtak, rajzoltak, vagy épp fotómontázsokat helyeztek el a tisztelgés és az emlékezés rögtönzött falánál, mások spontán éneklésbe kezdtek, de volt aki csendben ült és magába mélyedt.

Este fél hatkor, amikor a koncertterem ajtajai kinyitottak volna, egy perces néma csenddel emlékeztek a hangversenyre, amelyre már soha nem kerülhet sor, és a sztárra, aki soha többet nem léphet már színpadra.

A 25 éves Michael Lewis bolti eladó: „Jackson hívei mind az 50 estén itt fognak összejönni, ahol neki kellett volna szerepelnie. Táncolunk, énekelünk, emlékezünk a zenéjére, és mindarra a jóra, amit tett.”

Ellie Howlett 24 éves, Portsmouthban tanul: „Egész Európa Michael Jackson-rajongói számára London lett a központ a tervezett koncertek miatt. Ezért nekem nagyon fontos, hogy ennek része lehessek”.

Jasper Haughton Koppenhágából jött, azok közé tartozik, akiknek jegye volt a koncertre: „Gyászolni is jöttünk, de legfőképpen azért, hogy ünnepeljük őt”.

Ha kíváncsi arra, lesz-e emlékkoncert, kattintson a

www.angolosan.huoldalra.

Tegnap 14:47

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.