A papok által elkövetett bűncselekmények miatt nem lehet a Vatikánt felelősségre vonni

Sem perelni. 



2021. október 13., 06:46

Szerző:

Az  Emberi Jogok Európai Bírósága kedden elfogadta, hogy a Vatikánt nem lehet beperelni helyi bíróságon katolikus papok által elkövetett szexuális visszaélések miatt. Megerősítették hogy a Vatikán szuverén mentességet élvez, ezért a papok viselkedése nem róható fel a Szentszéknek – írja az AP News

Az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította azt a keresetet, amelyet két tucat ember nyújtott be, akik azt állították, hogy Belgiumban papok áldozatai voltak. A 24 felperes azzal érvelt, hogy a Szentszék felelős azért, mert a katolikus hierarchia „strukturális hiányosságokkal” kezelte a gyermekeket megerőszakoló és molesztáló papok ügyeit, és inkább eltussolta a bűncselekményeket, mintsem feljelentette volna őket.

Walter Van Steenbrugge, a 24 áldozatot ügyvédje azt mondta, megdöbbentette, hogy az európai bíróság úgy ítélte meg, hogy “ezeknek az áldozatoknak a jogai kevésbé fontosak, mint az egyház állami mentelmi joga". Hozzátette, „ha ez 1521-ben, a középkorban történt volna, azt mondanánk, hogy igen, más korszakban vagyunk'. De most, azok után, hogy ennyi tömeges jelentés jött ki a szexuális visszaélések áldozataitól? Hogyan tudsz nyugodtan aludni éjszaka, amikor ilyen ítéletet hozol? –kérdezte az ügyvéd.

A Vatikán nem kívánta kommentálni az ítéletet, mondván, hogy az önmagáért beszél.

 

(Kiemelt kép illusztráció. Fotó: Karl Fredrickson / Unsplash)

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.