Okosórát dob piacra a Facebookból lett Meta
Még fotózni is lehet majd vele, nem is akárhogy.
Újabb információ látott napvilágot a Facebook anyacég Meta régóta pletykált okosórájáról– írja a Bloomberg alapján a 24.hu. Az okoseszközről Steve Moser fejlesztő osztott meg egy képet, aki a cég Ray-Bannal együtt fejlesztett okosszemüvegének alkalmazásában vette észre a képeket. A konkurens Apple Watch-ra nagyon hasonlító eszköznek eszerint lekerekített sarkai lesznek, a képernyő alján pedig egy belógó szenzorsziget kap majd helyet. A tervek szerint egyébként az órával 1080p-s videókat lehet majd rögzíteni, és LTE modemet is kaphat. Emellett az is kiderült, hogy a techcégen belül Milan munkanéven fut a projekt, és a tervek szerint 2022-ben jelenhet meg a modell.
(Kiemelt kép: MICROGEN IMAGES/SCIENCE PHOTO LI / SMD / Science Photo Library via AFP)