A mutánsok miatt nem elég a két oltás a Pfizerből
Szükség lehet egy harmadik booster oltásra, ami a mutánsoktól is véd.
Arra derített fényt két londoni intézet kutatása, hogy a második dózis beadását követő 12 hónapon belül szükség lehet a booster oltásra a Pfizer vakcinájából. A University College London és a londoni Francis Crick Intézet 2021 januárjában 250 önkéntessel elvégzett egy vizsgálatot, melyben arra keresték a választ, miképp változik a páciensek neutralizáló antitest-termelődése a Pfizer-vakcina beadása után, és ez milyen következményekkel járhat az oltások jövőbeli beadására.
A Lancet című orvosi lap június elején közölte a kutatási eredményt. Azt mutatta, hogy minél idősebb a beoltott, és minél több idő telik el az oltóanyag második dózisának beadása után, annál nagyobb eséllyel csökken az ellenanyag-termelés a delta, azaz az indiai és a béta, a dél-afrikai mutánsokkal szemben. Mindez azt igazolja, hogy bizonyos idő elteltével be kell majd adni a harmadik, úgynevezett booster oltást a Pfizer-vakcinából, elsősorban az időseknek és krónikus betegeknek. Ennek az oltásnak már tartalmaznia kell majd az új variánsokat is.
(Kiemelt képünk: A Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinái a második adag oltásához Kálmáncsán, a Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthonban 2021. február 20-án. Fotó: MTI/Varga György)