A Milánói Dóm látványtitkai
Már nem emlékszem pontosan, miként akadtunk össze az Interneten Clara Salinával. Feltehetően valamilyen jazz-ügyben, hiszen akkoriban, 2000 táján koncertfotós és szervező volt Milánóban. Ő volt az, aki segített nekem interjút készíteni egyik nagy olasz rock-ideálommal, Maurizio Vandellivel, az Equipe 84 alapítójával. A levelezések során egy rendkívüli ember és egy érzékeny alkotó tárult elém, és bár Clarával még soha nem találkoztunk személyesen, mégis úgy érzem, nagyon közeli barátok vagyunk. A következő hetekben szeretném bemutatni az ő fotóművészetét a Tuttoitalia látogatóinak.
Clara magánélete sem mindennapi. A 90-es években a szerelem a háborús Boszniába vitte, saját bőrén tapasztalhatta, hogy a fegyverek a legjobbnak hitt emberből is képesek kihozni a legrosszabb fenevadat. E sokkot egy 1997-ben megjelent regényben, az Il buio, la pietra, il silenzióban (A sötétség, a kő és a csend) írta ki magából. Közben egyre jobban belemélyedt a zene világába, a zenészek látható lelkébe, olyan nagyságok pillanatait állította meg, mint Joe Zawinul, Tony Levin, Jeff Berlin.
Aztán egy újabb szerelem elrepítette őt Európából, egyenesen Chilébe: szüksége volt új kihívásokra, akár egy új országba, új kultúrába való beilleszkedésre, a honvágy gyötrelmeit is vállalva. Néhány év alatt sikerült itt is elismerést kivívnia magának, a zene, a színház mellett a chilei tájak, emberek is ott élnek fotóin. Az idén tavasszal szemtanúja volt a nagy földrengésnek, de a pusztulást nem a szenzációhajhász sajtófotósként nézte, hanem a katasztrófa emberi dimenzióját örökítette meg.
Clara Salina azért szülőföldjéről sem feledkezik meg. Egyik kedvence szűkebb pátriájának, Milánónak legszebb ékessége, a Dóm. A közel 600 évig épült katedrálist sajátos szemszögből mutatja meg nekünk abban a fotósorozatában, amelyet a Tuttoitalia kedvéért publikált először.
