A magyarországi fejlemények aggodalmat keltenek Washingtonban

Magyarország nagyra becsült tagja az euroatlanti szövetségnek, de vitatott lépései és a szélsőségek megerősödése aggodalmat keltenek – jelentette ki kedden a washingtoni kongresszusban Benjamin Cardin szenátor, az amerikai Helsinki Bizottság elnöke A demokrácia röppályája – amiért Magyarország számít című meghallgatáson.

2013. március 19., 21:10

Cardin az aggályt keltő jelenségek között említette az új magyar alkotmány és számos törvény elfogadásának gyorsaságát, az átláthatóság hiányát, az abban való széles körű demokratikus részvétel hiányát, valamint azt, hogy Magyarország etnikai alapon biztosít állampolgárságot a szomszédos országban élő magyaroknak.

Brent Hartley, az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára aggályát fejezt ki amiatt, hogy Magyarország joggyakorlatával a NATO tagjaként „példát mutathat” a szövetség többi új vagy leendő tagjának, írja az MTI.

A Liberty Justice Center jogi érdekvédelmi szervezet pert indított az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bíróságán, hogy megakadályozza Donald Trump elnök átfogó vámintézkedéseit. A keresetet öt amerikai vállalkozás nevében nyújtották be, amelyek olyan országokból importálnak árukat, amelyekre Trump vámokat vetett ki.