A magyar kormány mégsem indítja el a határon túli régiókban a földvásárlást
Visszavonulót fújt a kormány.
A magyar kormány mégsem hozza létre azt a 400 millió eurós befektetési alapot, amely segítségével a határon túli régiókban akartak mezőgazdasági területeket venni, tájékoztatta a pozsonyi Új Szót a szlovák külügyminisztérium.
„A magyar külügyi és külgazdasági miniszter, Szijjártó Péter arról tájékoztatott engem, hogy Magyarország kormánya visszavonta azt a határozatát, amely a környező országokban való földvásárlásról szólt” – mondta Ivan Korčok (SaS-jelölt) szlovák külügyminiszter. A tárcavezető szerint mindez a szlovák fél erre vonatkozó kérése után történt.
„Orbán Viktor ma egy levelet küldött Eduard Hegernek, amelyben értesítette őt erről a döntésről”
– tette hozzá a szlovák külügyminiszter.
Korčok bízik abban, hogy belátható időn belül választ kapnak azokra kérdéseikre is, hogy Magyarország milyen célból vásárolt szlovákiai műemlék-épületeket, illetve a magyar kormány további, Szlovákia területén megvalósuló programjairól is tájékoztatást várnak. Elsősorban a szlovákiai magyar oktatási célokra és a vállalkozások számára nyújtott magyarországi támogatások részleteit szeretnék megtudni.
Heger egy videóüzenetben közölte, Orbán kedden reggel a V4-ek találkozóján személyesen is elmondta neki, a hétfői egyeztetésük után úgy döntött, visszalépnek ettől az intézkedéstől. „Fontosak számára a kétoldalú kapcsolataink” – idézte Orbánt a szlovák miniszterelnök, és egyben üdvözölte a magyar kormányfő döntését.
A szlovák külügyminiszter múlt héten vetette fel a Szlovákiába érkező magyar támogatások ügyét Szijjártó Péternek, és egyben jelezte, tudnak a mintegy 400 millió eurós befektetési alapról is, amelyen keresztül a magyar kormány a határon túli régiókban tervez termőföldet vásárolni. Ennek leginkább azt a mozzanatát nehezményezte, hogy erről a sajtóból értesültek, és nem diplomáciai úton. Azt kérte tehát Budapesttől, hogy az ilyesfajta lépésekről tájékoztassák őket, mert szerintük ehhez a szlovák fél beleegyezése szükséges. Szijjártó megígérte, hogy eleget tesz ennek a kérésnek.
Korčok a Sme napilap online kiadásában egy múlt heti interjúban arról beszélt, nem tudja, mi a célja annak, hogy Magyarország az adófizetőinek a pénzéből szlovákiai mezőgazdasági területeket vásárolna.
„Érteni akarom, miért költik erre a közpénzt, de egyelőre nem kaptam választ” – mondta.
A budapesti kormány által Szlovákiába adott magyar közpénzről általában szólva pedig arról beszélt, meg kell határozni azt a közös feltételrendszert, amelyben ezek a támogatások megvalósulhatnak. Arra a felvetésre, hogy a magyar kormány által osztott pénzek az MKP és az Összefogás közelében lévő személyekhez kerülnek, Korčok azt mondta, ő is értesült arról, csak a kiválasztottak kapnak ilyen támogatásokat. A két állam közötti, a dotációkra vonatkozó feltételrendszer részeiről lapunknak a külügyminisztérium annyit mondott, a mechanizmus transzparens lesz.
(Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Hanon Systems Hungary Kft. beruházásbejelentésén Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. június 7-én. A Hanon Systems Hungary Kft. 18 milliárd forintos beruházást valósít meg 4,6 milliárd forintos állami hozzájárulással. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)