A lakosság csak áldozat lehet
Izrael december 27-én indított légicsapás-sorozatot gázai övezeti célpontok ellen, majd nyolc nappal később megkezdte a szárazföldi hadműveletet is. Gázai egészségügyi források szerint több mint 550 palesztin vesztette életét, köztük kétszáz polgári személy, további mintegy 2500-an pedig megsebesültek. Az ENSZ becslése szerint legalább 500 palesztin halt meg, és az áldozatok 25 százaléka civil volt.
Az izraeli miniszterelnök hallani sem akar tűzszünetről mindaddig, amíg nincs biztosíték arra, hogy többé nem éri palesztin rakétatámadás Izrael földjét. Ehud Olmert, aki hétfőn Jeruzsálemben tárgyalt Nicolas Sarkozy francia államfővel, leszögezte, hogy nem egyszerűen le kell állítani a Hamász rakétatámadásait, hanem azt kell elérni, hogy a Gázai övezetet uraló radikális mozgalom ne is legyen képes rakéták kilövésére. A közel-keleti villámkörúton tartózkodó Sarkozy az izraeli és a palesztin vezetőket arról győzködte, hogy egyezzenek bele egy "néhány napos humanitárius tűzszünetbe".
Egyiptomi tárgyalásai után a Mahmúd Abbász palesztin elnökkel Rámalláhban tartott megbeszélésen a francia államfő az ellenségeskedések leállítását szorgalmazta, és hangsúlyozta, hogy Európa azt szeretné, ha Izrael és a Hamász a lehető leggyorsabban tűzszünetet kötne. Simon Peresz izraeli államfőnek arról beszélt, hogy "humanitárius tűzszünetre" van szükség. Ezáltal lehetővé válna, hogy eljuttassák a Gázai övezetbe a nélkülöző lakosságnak szánt segélyeket.
Az izraeli hadsereg eddig négy katonájának elvesztését és hetvenkilenc megsebesülését ismerte el hivatalosan - írta az MTI. Egy katona még vasárnap esett el, három pedig "baráti tűz" áldozatává vált hétfőn este. Egy katonai szóvivő kedd hajnalban közölte, hogy három izraeli katonát megölt, többet pedig megsebesített egy izraeli harckocsiból kilőtt gránát robbanása Gáza város Sudzsaja nevű keleti peremkerületében.
Ismét összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy áttekintse a gázai övezeti helyzetet, és megpróbáljon közös álláspontot kialakítani - jelentette be Jean-Maurice Ripert, a soros BT-elnök Franciaország ENSZ-nagykövete hétfőn. A Biztonsági Tanács helyi idő szerint kedden délelőtt zárt ülésen egyeztet, majd délután öt órakor nyilvános ülést tart több arab ország külügyminisztereinek részvételével. A testület ülésén Bernard Kouchner francia külügyminiszter elnököl, aki a Közel-Keleten tett látogatás után kedden érkezik New Yorkba. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kedden délelőtt Washington tárgyal George Bush amerikai elnökkel, de a délutáni nyilvános ülésre már visszatér New Yorkba.
A franciák az arabokkal javasolnak
Múlt héten szombaton eredménytelenül zárult a Biztonsági Tanács rendkívüli ülése, mivel nem sikerült megállapodásra jutnia az Izrael és a Hamász közötti ellenségeskedések leállítására felszólító dokumentum szövegéről. Egy névtelenül nyilatkozó nyugati diplomata közölte hétfőn, hogy Franciaország a BT-n belüli partnereivel és arab országokkal egy határozati javaslaton dolgozik.
Ez az indítvány négy elképzelést tartalmaz: azonnali tűzszünet meghirdetése, a humanitárius segélyek eljuttatásának biztosítása, a polgári lakosság biztonságának megóvása, valamint a békefolyamat újraindítása, illetve a fegyverszünet és a tűzszünet ellenőrzési mechanizmusának kialakítása.
Már hétfőn New Yorkban tárgyalt a jordániai, a libanoni, a líbiai, a marokkói, a palesztin és a katari külügyminiszter, valamint Amr Musza, az Arab Liga főtitkára. Találkoztak Ban Ki Munnal, valamint a BT öt állandó tagjának az ENSZ-nagyköveteivel. Kedden csatlakozik hozzájuk Mahmúd Abbász palesztin elnök, valamint a szaúdi és az egyiptomi külügyminiszter.
Izraeli harckocsik vonultak be kedden napfelkelte előtt Hán-Júniszba
Szemtanúk közlése szerint a helikopterek által támogatott harckocsik tüzet nyitottak a Gázai övezet déli részén fekvő városban. A Hamász palesztin radikális mozgalom fegyveresei és más csoportok golyózáporral fogadták az izraeli páncélos harcjárműveket.
Ugyancsak szemtanúk és palesztin orvosok beszámolója szerint kedden hajnalban egy izraeli harckocsi-lövedék hat palesztin fegyverest ölt meg Deir al-Balah városban, közülük négyen a Hamász, ketten az Iszlám Dzsihád tagjai voltak. Később ugyancsak kórházi illetékesek közölték, hogy izraeli hadihajók lőtték a várost, és ennek tízen estek áldozatul. Dzsabalíja városban négy palesztin sebesült meg egy izraeli légicsapásban.
Egy palesztin rádió azt jelentette, hogy a fegyveresek lelőttek egy pilóta nélküli izraeli gépet. Egy honlap szerint a Hamász kivégeztetett több palesztint, akiket azzal vádoltak, hogy segítették az izraeli behatolást. E két hírt azonban eddig más forrásokból nem erősítették meg.