A kung-fu-mester lába rágóba ragadt

A Tiltott Királyság tipikusan olyan tömegfilm, amibe mindent megpróbáltak belesűríteni. Kellemesen feszesre húzták a cselekményt, hogy el ne aludjunk rajta; látványosak voltak a kung-fus jelenetek; a kínai tájat jó ízléssel válogatta a látványtervező; volt szerelmi szál, bár kissé erőltetett; és persze ott volt a két nagyágyú Jet Li és Jackie Chan, akiket először láthattunk egy filmben.

A stáblistát végignézve egyértelművé válik, hogy a filmet nagyrészt kínaiak készítették és kínaiak szerepelnek benne, viszont a rendező Rob Minkoff amerikai, akinek régebbről a Stuart Little nevű családi vígjátékot és az Oroszlánkirály című rajzfilmet köszönhették a gyerekek. Valószínűleg itt csúszott hiba a filmkészítés menetébe: más rendezőre bízva eleve aranyat ért volna, hogy Jackie Chan és Jet Li egy filmben látható. Minkoff rengeteg gaget és kikacsintást hagyott ki a filmből. Sajnos látszik, hogy megmaradt az esztergapadnál és a családi vígjátékos hangulatnál.

Az akciójeleneteket és a korrektül sikerült kung-fus mondanivalót rábízta a hozzáértőkre (látszik, hogy harcművészeti szakértő dolgozott a filmmel rendesen, csihi-puhiban és keleti bölcsességekből nincs hiány). A látványra és a zenei aláfestésre se lehetett panaszunk. A két kung-fu-mester szintén kitett magáért, röpködtek, verekedtek, viccesek voltak. Kár, hogy a szerelmi szálat és a történetet rágógumizó amerikai tinikre szabták: nem lehet kétségünk a happy end felől és a főhős is semmilyenre sikeredett. A förtelmes amerikai kiejtésen és a kék szemeken kívül nem sok maradt meg belőle, legfeljebb a rémület és a rácsodálkozás.

A rendezőnek így nem maradt más, mint összefogni a két nagyöreget, kicsit instruálni a főszereplőt, meg bekiabálni, hogy „ennyi!”. Sajnos, hozzáadta a családi vígjátékokban szerzett tapasztalatát, ezzel pedig az éles acélpengék hirtelen műanyag játékkardokká változtak, a gonosz csak azért volt gonosz, mert gonosz. Kár.

Tisztességesen szórakoztató délelőtti, családi kung-fu-filmet láthatnak a Tiltott Királyság nézői, amire érdemes elvinni a kamasz gyerekeket, mert vér nem folyik és a film nem kínál komoly lelki megrázkódtatást.

Ami viszont a főhősre is, a nézőre is igaz: a harcművészetet nem csak nézni, csinálni is lehet. Az talán igazibb és nem ragadunk bele az amerikai rágógumiba.