A konzul missziói

– Már gyerekként Arábiáról álmodott?

– Magyar-történelem szakon kezdtem a bölcsészkart Szegeden. Öcsém érettségije után kiderült: szüleinknek – Csongrád hátsó szegletében voltak téesztagok – már nem futja kettőnk taníttatására. Moszkvában viszont komoly ösztöndíjat ajánlottak a diplomataképzőn. Ott irányítottak arab szakra. Egyetem után a tuniszi Burgiba Intézetbe kerültem továbbképzésre. Értek meglepetések. Mondtam egy kofának a piacon: Kérlek, eladó, adj nékem egy kosárnyi narancsot!? Azt felelte: Tanult ember vagy, efendi, de mi nem ezt a nyelvet beszéljük. A gyakorlatban tapasztaltam meg a Korán, az arab irodalom és a köznapok közti különbséget.

– Hol esett az első éles bevetés?

– Líbiába küldtek '72-ben. Kadhafi elnök akkoriban kezdett arabosításba, sürgősen kellett valaki, aki el tudja olvasni a különféle hivatalos iratokat. Öt év után, majd némi itthoni szolgálatot követően kerültem tanácsosként Irakba. Az tényleg bevetéshez hasonlított. Zajlott az iraki-iráni háború. Berepülések voltak, rakétáztak. Ha reggel robbanást hallottunk, az már jót jelentett: napi egy belövésnél általában nem esett több.

Családdal volt ott?

Feleségemmel, két fiammal. A párom orosz, egyetemistaként ismertem meg. Zongoraművész. Hivatásom miatt sok áldozatot vállalt. De még Irakban is találtunk közös társaságot. Munir Bashir, az ország fő zenei vezetője Magyarországon végzett lantművészként.

Mégis, miért kellett nekünk iraki külképviselet a háború kellős közepén?

Sokat exportáltunk oda. Nagy beruházásaink is voltak: gázvezetékeket, hűtőházakat, malmokat, festékgyárat építettünk. Adtunk el fegyvereket is.

A beruházásainkat nem lőtték szét olykor?

Azokat nem. De az ott dolgozó magyar munkások között voltak veszteségeink. Erről akkor nem lehetett beszélni. Még '85-ben sem, amikor hazajöttünk.

Pedig már rogyadozott a rendszer.

Két évvel később neveztek ki moszkvai főkonzulnak. A Szovjetunióba mentem, de Oroszországból tértem haza öt évre rá. Ott éltem át a birodalom szétesését, Oroszország megalapítását, a kapcsolatépítés új szakaszát országaink között. Erős, tanulságos emlék a Jelcin elleni puccs. Az arab világban megéltem néhány hasonló eseményt. Egyik sem volt ilyen dilettáns. A szovjethű emberek azt sem tudták, mit akarnak pontosan. Az alkohol vezette őket, nem az ész. Az események estéjén értekezletet tartottunk a követségen. Azt mondtam: ez a dolog elbukott. Ha egy arab főhadnagy államcsínyre készül, első körben elfogja ellenfelének vezetőit. A szovjet történések idején Jelcin szabadon jött-ment. Tragikomikus volt az egész. Nem is lehetett más: a Szovjetunió fennmaradásáért harcba szállt vezetők szürke, középszerű emberek voltak, a fölkészült, okos és bátor fickók Jelcin körül csoportosultak.

A Grósz-érában küldték Moszkvába, s az Antall-kormány idején is szolgálatban maradhatott. Ez természetes

volt?

A konzuli osztály vezetőjeként a szakmával foglalkoztam. Az embereknek a világtörténelmi események közepette is volt személyes, ügyes-bajos dolguk, amelyet hivatalnokként kellett intéznem. A követségekről vélhetőleg azokat a munkatársakat hívták vissza, akiknek egyéb feladatuk is volt.

Vagyis leszedték az ügynököket, kémeket.

Alighanem. Én '93-ban letöltöttem a hivatalos szolgálati időmet, majd a Jeszenszky Géza vezette Külügyminisztériumban lettem az arab-afrikai főosztály vezetője. Szakemberekre mindig szükség van. Aki nem ártja magát a politikába, tiszteli a törvényeket, annak jó eséllyel elismerik a tudását. Aztán '95-ben Kuvaitba küldtek, egyúttal kineveztek Katar és Bahrein rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének.

Konzul, nagykövet, rendkívüli, meghatalmazott... Átlagpolgárként az alapfogalmakat sem értem.

Az Osztrák-Magyar Monarchiában a konzuli szolgálat el volt különítve a diplomáciától. Utóbbi elsősorban politikai feladat, a nemesek előjoga volt. Előbbiek praktikus ügyekkel foglalkozó szakemberek voltak. Az első világháborút követően a két szolgálat átjárhatóvá vált. Ami a címeket illeti: a nagykövetségek a 20. században kezdtek kialakulni, de a nagyköveti rang eleinte csak a nagyhatalmak képviselőit illette meg. A Horthy-időszakban például a magyar követségek vezetői csak követek voltak. Vagy úgy mondták: rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter. A második világháború idején aztán – hogy ne legyenek másodosztályúak a protokollban – a kisebb országok is nagykövetnek kezdték nevezni külügyi szolgálataik vezetőit. Erre a nagyhatalmak a sajátjaik titulusa elé odarakták a ?rendkívüli? jelzőt. Mire a kicsik is léptek, arra meg bevezették a ?meghatalmazott? kifejezést. Végül az 1961-es bécsi egyezményben osztályozták hivatalosan a fokozatokat. Első a rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, aztán jönnek követek, tanácsosok.

Kuvait, Katar, Bahrein. Rutinmunka volt, vagy estek még önnel érdekességek?

Akkoriban még Szaddám Huszein gondoskodott arról, hogy állandósuljon az izgalom a térségben. Általában évente kétszer szóba jött, hogy lerohanja Kuvaitot vagy valamely szomszédos államot. Egyik tavaszi fellángolása kapcsán juthattam el az Independent amerikai repülőgép-anyahajóra, az Egyesült Államok békefenntartóinak meghívására. Nagy élmény volt. Akárcsak a beduin kultúra megismerése. Vagy azok a személyes, baráti kapcsolatok, amelyek a térség korombeli milliárdosaival alakultak ki. Nyitott, szívélyes emberek – ha valaki képes előítéletek nélkül vagy önös érdektől mentesen hangot találni velük.

Ők amúgy királyok, hercegek, grófok?

A gazdagságot tekintve nem azok vannak a csúcson. Nincs olyan kultúra, amelyben bármi hasznosabb lehetne a tehetségnél. Találkoztam kuvaiti milliárdossal, akinek Iránból bevándorolt édesapja még másodrendű állampolgárnak számított. Ő maga a mezítlábas gyerekkor után a hadseregben keresett boldogulást, de 1963-ban, az épp esedékes leépítések során az elsők között rúgták ki. Volt némi műszaki ismerete, ezért jobb híján alumínium ablakkereteket kezdett gyártani. Ma az elsők között van a világ alumínium-iparágának leggazdagabbjai között.

Az interneten két cikket sikerült fellelni önnel kapcsolatban. Az Új Ember című katolikus lap, illetve az Evangélikus Élet említi mint libanoni nagykövetet, aki jó kapcsolatot ápol az ott missziót teljesítő magyar egyházi emberekkel.

Libanonba 2001-ben kerültem. Az egyéb feladatok mellett mindig fontosnak tartottam a kulturális kapcsolatok erősítést. Libanon az egyetlen arab ország, ahová magyar király eljutott: II. András az 1217-es keresztes hadjárat idején. Náluk ezt máig számon tartják. Erős az összetartás a libanoni és a magyarországi görög katolikus közösségek között, gyökerei a levantei térség 17. századi katolizációjáig nyúlnak vissza. Szorgalmaztuk, hogy először a libanoni görög katolikus egyetem, majd más, helyi katolikus oktatási intézmény is kerüljön kapcsolatba a Pázmány Péter-egyetemmel. Az egyházi vonal révén sikerült magyar kutatókat, tudósokat helyzetbe hozni. A magyar orientalisztikának például gyönge volt a francia kapcsolatrendszere, de a libanoni ?csatlakozással? talán ezen is sikerül változtatni.

Következő állomáshelye: Jekatyerinburg. Oroszország negyedik legnagyobb városa – valahol Ázsiában. Keveset tud róla a hétköznapi ember. Talán csak annyit: ott ölték meg hajdan a cári családot.

Ami a térséget illeti: durván négy és fél millió négyzetkilométerről s húszmillió emberről van szó. Ennyi tartozik a konzuli misszió területéhez. Növekvő életszínvonal, kedv a turizmusra. Anno az orosz ember az egykori szocialista országok polgárainál is jobban meg volt fosztva az utazás szabadságától. Manapság nagy erőkkel pótolják a mulasztottakat, nagy a költési vágy. Ezt felismerve indította meg járatait a Malév áprilisban. Ha viszont nem támogatjuk meg a dolgot vízumkiadással, helyi ügyintézéssel, alulmaradunk abban a versenyben, amelyben a csehek, osztrákok is megpróbálják a maguk hazáját a legjobb célországként feltüntetni.

A tanulható dolgokon kívül mi a legfontosabb képesség a hivatásában?

A szolgálatra való alkalmasság. Sem fennhéjázva, sem meghunyászkodva nem lehet eredménnyel képviselni mások érdekeit. Említhetném még a hazaszeretetet, de az manapság túlságosan elkoptatott fogalom. Amit én gondolok róla, abban nincs semmi misztikus. Mutathatja a lényegét, ha majd tízezrével érkeznek hozzánk a turisták a jekatyerinburgi térségből.