A Katyn-szindróma

Idestova hét évtizede mérgezi az orosz–lengyel viszonyt az 1940-ben, Sztálin parancsára Katyñban kivégzett több mint 25 ezer lengyel állampolgár emléke. A tömeggyilkosságot a nácik fedezték fel, s természetesen arra használták fel – korántsem az igazság szenvedélyétől vezettetve –, hogy éket verjenek az antifasiszta koalícióba. A szovjetek tagadtak, a lengyel emigráns kormány megszakította kapcsolatait Moszkvával, Churchill pedig, noha egyáltalán nem hitte el a moszkvai magyarázkodást, mindennél fontosabbnak tartotta Hitler legyőzését.

Titkos iratok

Aztán Katyñ tabutéma lett egészen a rendszerváltásig. Sőt... Moszkvában ugyan bemutatták Andrzej Wajda megrendítő filmjét, és a progresszív orosz értelmiség kedvezően fogadta, ám a moszkvai hivatalosság a tömeggyilkosságra vonatkozó iratok egy részének titkosságát máig nem oldotta fel. Inkább – mintegy viszonvádként – a Józef Pi³sudski idején, a húszas évek elején, az akkori szovjet–lengyel háborúban eltűnt több tízezer orosz hadifogoly sorsát kezdték firtatni. Orosz oldalon tekintélyes személyiségek vélték úgy: könnyebb lesz a katyñi tragédiával elszámolni, ha egyszersmind bizonyíthatják:
a lengyeleknek ugyancsak van takargatnivalójuk.

A két kormány végül belátta, hogy szükség van a megbékélésre, és különleges hatáskörű vegyes bizottságot hoztak létre. A testületet orosz részről Anatolij Gorkunov akadémikus, a moszkvai diplomataképző egyetem rektora vezeti, lengyel partnere a nemkülönben tekintélyes történész-publicista, volt külügyminiszter Adam Rotfeld. Május végén, Krakkóban üléseztek utolsó alkalommal, és ajánlásokat terjesztettek Szergej Lavrov orosz, illetve Radovan Sikorsky lengyel külügyminiszter elé.

A társelnökök javaslatának lényege: a lengyel kutatók számára hozzáférhetővé teszik az eddig titkosított levéltári adatokat, viszont Varsó a hivatalos nyilatkozataiban lezártnak tekinti a történelmi konfliktust. A tervek között szerepel egy közös kutatóintézet felállítása.

A két külügyminiszter egyelőre nem nyilvánított véleményt. Az ő feladatuk ugyanis előkészíteni a Putyin–Tusk-találkozót, amelynek fontosságát lehetetlen túlbecsülni. Nem csupán az orosz–lengyel kérdés évszázadok óta kényes volta okán, hanem azért is, mert a lengyel–orosz kapcsolatok a világpolitikát is alakítani képesek. Most ugyan a múltról, a történelemről van szó, de így is a jövőről tárgyalnak. Híven ahhoz, hogy mindkét közéletben a történelmi politizálás szinte nemzeti hagyomány. Mind az oroszoknál, mind a lengyeleknél a politika tervezéséhez histó-riai-ideologikus érveket kell találni.

Pozitív történelem

A lengyel politikai cél nem más, mint annak bizonyítása, hogy geopolitikai helyzetük, valamint német és orosz szomszédainak agresszivitása európai áldozattá tette. Ezért Európa nemcsak megvédeni tartozik őket, hanem adósuk is. Roppant jellemző, ahogyan Lech Kaczyñski elnök érvelt az uniós nemzeti lélekszámra alapozott képviseleti elv ellen: nem áll helyt az a német elv, hogy a németeknek több hely jár az Európai Parlamentben, mint a lengyeleknek, mivel ha nem történtek volna meg a második világháború szörnyűségei, ma több lengyel élne a földön, mint német.

A németek hüledeztek, de azért együttműködéspártiak maradtak.

A francia–német viszonylatban már kipróbált sikeres módszert javasolta a német külügyminiszter: írassanak közös iskolai történelemtankönyvet.
Orosz–német vagy orosz–lengyel közös történelmi tankönyvet még csak nem is terveznek, nem tervezhetnek. Az orosz értelmiség többsége megelégedne, ha a kötelező középiskolai tankönyvekben nem hallgatnák el a sztálinizmus bűneit, ha a pravoszláv egyház a maga reális súlyával szerepelne. Ha nem sugalmaznák a legmagasabb pozíciókból, hogy „pozitív” történelemre van szüksége az országnak, mintha a múlt csupán pedagógiai segédanyag lehetne a hazafias nevelést szolgáló tanórákon.

Az orosz történelmi politizálás és történelmi mitológia szinte semmiben nem különbözik a lengyel nacionalizmus sztereotípiáitól. Az oroszok legendáriuma úgy szól: Európa, illetve a Nyugat nem szereti, nem fogadja be őket, politikája ketrecbe zárja a birodalmat. Holott kultúrájuk, múltjuk révén egyenrangúak bármely európai nemzettel. Sztálin terrorjának egyik leglényegesebb „eszmei” indoklása az volt, hogy a kapitalista világ s leginkább Európa megfojtani akarja „a világ egyetlen szocialista államát”. A pravoszláviának pedig alapja a „külön orosz útról” szóló tézis, amely szerint a hajdani Róma, majd Bizánc után Moszkvának mint „harmadik Rómának” kell megváltania az emberiséget. Tehát az oroszok is mártírok...

A történelemírást a hatalom továbbra is szoros ellenőrzése alatt kívánja tartani. A legutóbbi elnöki ukáz – büntető szankciókkal – a második világháború történetét „meghamisító”, „Oroszország érdekeit sértő” torzításait akarja rendeleti úton kiküszöbölni. Odahaza és külföldön egyaránt.
Az orosz történészszakma, illetve a sztálini terror áldozatait képviselő Memorial-csoport tiltakozik. Részint azért, mert álláspontjuk szerint a háborús áldozat igazi megbecsülése kizárólag a sokoldalú és objektív tényfeltárásra alapozott tudományos elemzésen alapulhat, részint pedig azért, mert parancsszóra, korlátozásokra építve nem létezhet semmilyen történettudomány.

Sztálin árulása

Nem csupán orosz–lengyel vonatkozásban váltja ki a legnagyobb vitát a hírhedt 1939-es Molotov–Ribbentrop-paktum, illetve az évtizedekig letagadott titkos záradék ügye, amelynek közvetlen köze van Nyugat-Beloruszia, illetve Nyugat-Ukrajna elfoglalásához, a katyni bűnhöz ugyanúgy, mint a balti államok bekebelezéséhez, Besszarábia vagy Észak-Erdély sorsához és még sok minden máshoz.

Hagyjuk ezúttal e paktum történelmi értékelését, amelyet a kortársak többsége (titokban vagy nyíltan) Sztálin árulásaként minősített, a szovjet külpolitika imperialista voltának első jeleként. Ám a paktumvita a történelmi politizálás számára kedvező. Lehetővé teszi a lengyeleknek annak elhallgatását, hogy a paktum megkötése előtt a varsói kormány szolgálatkészen együttműködött Hitlerrel, például Csehszlovákia szétverésében.
A lengyel–orosz megbékélés nehéz folyamatnak ígérkezik. Egyszer azonban el kellene kezdeni.