A hétvégén csaknem egymillióan kaptak oltást az Egyesült Királyságban

Az eddig beadott oltások száma az első és a második dózissal együtt meghaladja a 6,8 milliót.

2021. január 25., 08:00

Szerző:

 

A vasárnap közzétett legfrissebb adatok alapján csaknem egymillió embert oltottak be a hétvégén a koronavírus elleni vakcinával az Egyesült Királyságban, és közelít a 6,5 millióhoz azoknak a briteknek a száma, akik már megkapták az oltóanyag első adagját. Az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzések száma továbbra is folyamatosan és jelentős ütemben csökken.

A brit egészségügyi minisztérium közölte, hogy szombaton 478 248-an, vasárnap estig 491 970-en részesültek az oltásban, vagyis két nap alatt 970 218 oltást adtak be országszerte. A beoltottak száma mindkét napon rekordot döntött.

A szaktárca közölte azt is, hogy a brit oltási kampány december 8-i kezdete óta 6 353 321-en kapták meg a vakcina első dózisát, a második adagban 469 660-an részesültek.

Így az eddig beadott oltások száma az első és a második dózissal együtt meghaladja a 6,8 milliót.

(MTI)

India május 6-án rakétatámadást hajtott végre Pakisztán ellen, válaszul a Pahalgamban történt, 26 hindu turista életét követelő terrortámadásra, amelyet Újdelhi szerint pakisztáni hátterű csoportok követtek el. Pakisztán jelezte, hogy válaszolni fog a támadásokra.