A hét aforizmája

Az aforizma a francia szellem legjellegzetesebb megnyilvánulása, tipikusan francia műfaj. A XVI. századtól napjainkig virágzik, s máig élvezetes szórakozást nyújt azoknak, akik kedvelik az elmés, ironikus, eredeti gondolatokat, az emberi társadalom természetéről vagy visszásságairól alkotott bölcs, tömör és egyedi ítéleteket.
Íme:

Nemcsak azért szeretjük az új ismeretségeket, mert belefáradtunk a régiekbe, vagy élvezzük a változatosságot, hanem inkább azért, mert megelégeltük, hogy nem eléggé csodálnak minket azok, akik túlságosan ismernek bennünket, és azt reméljük, hogy akik kevésbé ismernek, jobban csodálnak majd.

Francois de La Rochefoucauld
(Párizs, 1613. szeptember 15. — 1680. március 17.)

Francia prózaíró és moralista.
A becsvágyó, hercegi származású fiatalember élete csupa vállalkozás, kaland és cselszövés volt.

Richelieu bíborossal szemben a királyné oldalára állt, aztán a Fronde lázadás idején már ellene harcolt, többször megsebesült, szeme világát is elvesztette. E csaták után egy időre visszavonult birtokára.

XIV. Lajos uralma alatt megint Párizsban élt. Hűséges látogatója volt a főúri szalonoknak, Mme Lafayette-hez legendás barátság fűzte. Műveit már életének viharos korszaka után, sok keserű tapasztalata birtokában írta.

Főműve, amelynek halhatatlanságát köszönheti, az 1664-ben megjelent Maximes (Gondolatok), amelyeket mindig újra és újra írt, hogy gondolatait mind tömörebb és meggyőzőbb formában fejezze ki.

A szerző az átlagembert bábnak tekinti, akit önzése börtönében megannyi hazugság vagy illúzió köt a többi emberhez : azért véli bátornak magát, mert szégyelli gyávaságát, könyörületesnek, mert elérzékenyül saját baján, igazságosnak, mert retteg az őt sújtó igazságtalanságtól.