A hamburgi playboy gyűjteménye

Juan Carlos Emdennel évek óta levelezek. Vagy tíz esztendeje a Pester Lloydnak írt először (amelyet szerkesztettem), emlékezve, hogy apja és nagyapja hajdan járatta a jeles német nyelvű budapesti lapot. Hátha az segíthet, hogy visszakaphassa a család a Corvin Áruházat, amelyet hajdan óriási pénzből emeltek. Emden iratkötegeket mellékelt. Több ügyvédi iroda próbálkozott, de fájdalmukra már a kilencvenes évek elején közölniük kellett a Chilében élő családdal: ellentétben a német vagy a csehszlovák gyakorlattal, a magyar törvények nem engedik az államosított tulajdon visszaszolgáltatását, csak a kárpótlást. Az unoka – maga is gazdag üzletember – nyilván hallotta, mit jelentenek a magyar kárpótlási jegyek, így a dolog elaludt. Segíteni persze az újság sem tudott.

Viszont James Max Emden története figyelemre méltó. A német–zsidó textilkereskedő família a 18. század óta élt Hamburgban. A nemzetközi áruházláncot, hozzá az ingatlanbirodalmat – amelyhez például a patinás hamburgi Polo-Club is tartozott – az 1874-ben született, vegyészmérnökként végzett nagyapa építette ki. Csak ötvenéves volt, amikor eladta vagy százötven áruházát, elvált a feleségétől, és úgy döntött, hogy immár élvezni fogja az életet. Mégpedig olasz Svájc festői tájain, ahol is – Bronisław Hubermannal, a nagy hegedűművésszel társulva – kerek 350 ezer svájci frankért megvette a Brissago-szigeteket.

A kastély ura

A két kis sziget a Lago Maggiorén, a nagy tavon – amelyen Svájc és Olaszország osztozik – alkalmasint Európa egyik legszebb tája. (Ezt már a rómaiak is tudták.) A szigetek addig bizonyos Antoinette de Saint-Léger bárónő birtokában voltak. Az orosz hölgyről azt suttogták, hogy II. Sándor cár és egy balerina liezonjából származik. Mindenesetre nagy lábon élt, de végül is – adósságait kifizetve – szegényen, egy régi malomban végezte, ahol James Max nagyvonalúan elszállásolta.

Az új tulajdonos (Huberman hamarosan kiszállt), bár korábban a húszas évek konzumőrülete ellen cikkezett, most igazi életművésznek bizonyult. A bárónő romantikus hajlékát leromboltatta, s a nagyobbik sziget dombjára harmincszobás, klasszicizáló kastélyt emelt. Carrarai márványból épült a lépcsőház és az uszoda, s a palazzót díszítő képek bármely nagy múzeumnak díszére váltak volna.

A sportos, fiatalos, immár független férfiú a műkincsek mellett vonzó ifjú hölgyekkel rendezte be domiciliumát. A fotók tanúsága szerint ebben is jó ízlése volt. Az orgiasztikus történetek már kevesebb ízlésre mutattak: fémpénzt szórt például a márványmedencébe, s ruhátlan játszótársnőinek kecses fejesekkel kellett őket kihalászniuk. A több tekintetben vonzó palazzóban jelentős kortársak vendégeskedtek – például a sziámi uralkodó. Utóbbi ismeretség abból eredt, hogy őfelsége korábban egyetlen látogatáson potom negyedmillió birodalmi márka értékben vásárolt be Emdenék elegáns berlini áruházában.

Ugyanakkor a helyi társaság, főleg a művészek – akik mindig sokan éltek Tessin-Ticino pompás tájain – inkább rühellték a dúsgazdag, zárkózott szigettulajdonost. Híre ment ugyanis a történetnek, miszerint a komornyikját küldte el az egyik ismert festőművésznőhöz az üzenettel: adjon el neki képet. A kérdésre, hogy melyiket, a küldönc nem tudott válaszolni, mire a művésznő közölte a nyilvánossággal: ilyen faragatlan embernek sosem ad el képet.

Füstbe ment vagyon

Krónikásai szerint az idősödő playboy végül is megállapodott: az egyik, gimnáziumból megszökött tizenhét éves szőkét végül megtartotta, s az évtizedekig, a férfi 1940-ben bekövetkezett haláláig vele élt. Bizonyos – viszonylagos – anyagi „gondok” közepette.

Bár James Max Emden még jóval Hitler hatalomra kerülése előtt elhagyta Németországot, a sors így is utolérte, az otthon hagyott óriási vagyon füstbe ment. Így kénytelen volt műgyűjteményének darabjait értékesíteni. Az író Erich Maria Remarque, aki 1938 karácsonya táján vacsorázott vele a palazzóban, feljegyezte: „Vendéglátómat utolérte a gazdagok jellegzetes betegsége: fél, hogy nem lesz mit ennie, hiszen már az utolsó millióinál tart...”

Ám a képek bőven kitartottak, a szívbeteg birtokos viszonylag korai haláláig mindvégig volt pénz a villára s a százhúsz lóerős mahagóni versenycsónakok üzemanyagára is. Nem csoda: a nagy műkereskedőházak Emden megbízásából két Canalettót, Cranach, Van Gogh, Tiepolo, Sisley, Courbet egyenként is vagyont érő képeit adták el. Az egyik Canalettót például Karl Haberstock, Hitler műkereskedője vette meg: a kép a háború után a Linzben felállítandó birodalmi múzeumba került volna.

Képek sorsa

Emden egykori festményei 1945-öt követően német, amerikai, svájci, ausztráliai múzeumokban bukkantak fel. Az említett Canaletto évtizedekig a Villa Hammerschmidtet, a német államfő bonni rezidenciáját díszítette. Mígnem Horst Köhler, a nemrég lemondott elnök – tudomást szerezve a kép eredetéről – le nem vétette a falról.

Hans Erich Emden, Max egyetlen fia, miközben a papa a Lago Maggiorén élte világát, a Corvin ügyeit intézte Budapesten. Az-után 1942-ben ő is tovább menekült, egészen Dél-Amerikáig – az elhagyott mama ugyanis chilei volt. A fiút apjához, aki magának élt, nem fűzte szorosabb viszony. Hans Erich csak annak halála után, 1946-ben tért vissza rövid időre Európába, hogy eladja a villát s ami benne még megmaradt. Elmondása szerint a háború utáni szűkös időkben mindent el kellett kótyavetyélnie. Eladta a szigeteket is – a kantonnak. A 2001-ben Chilében elhunyt férfit csak utolsó éveiben foglalkoztatta a családi vagyon, az áruházak, a műkincsek sorsa, ám – a Corvinhoz hasonlóan – azok esetében sem jutott sokra. Fia, Juan Carlos keresett meg azután egy amerikai ügyvédi irodát.

Emdenék esetében az irodának a szokásosnál is nehezebb dolga van. James Max ugyanis régen odahagyta Németországot, 1934-től már svájci állampolgár volt. Képeit nem elkobozták, azok a műkereskedelem útján kerültek német és egyéb tulajdonba. Emdenék azzal érvelnek, hogy a nagyapa mint üldözött volt kénytelen képeit eladni, a kényszer miatt előnytelenül; a Canalettóért a németektől kapott hatvanezer svájci frank „botrányosan alacsony” ár volt. Az illetékes német hatóság eddig nem fogadta el ezt az érvelést, a perek várhatóan folytatódnak. Az erre szakosodott ügyvédi irodák általában a megszerzett érték harmada (plusz költségtérítés) fejében vállalják a nácik által elbirtokolt zsidó vagyon visszaszerzését.

Ma is szép

A Brissago-szigetek szabadon látogathatók. Tessin-Ticino kanton gondozza tulajdonát, a kiterjedt, pompás botanikus kertet, amelyet a rejtélyes orosz bárónő telepített, és a hamburgi playboy megóvott. Adenauer kancellár, amikor az ötvenes években meglátogatta a palazzót, kijelentette: „Ilyen szép helyen még életemben nem jártam...” Pedig formás női hátsókat ő már ott nem is láthatott.