A hadsereg után a rendőrséget is nő vezeti Szlovéniában

2018. december 11., 18:52

Szerző:

Tatjana Bobnart bízta meg a szlovén kormány kedden az országos rendőr-főkapitányság vezetésével, személyében először tölti be nő ezt a tisztséget Szlovéniában - jelentette a helyi sajtó. A múlt hónapban a szlovén hadsereg vezérkari főnökévé is nőt neveztek ki.

Szlovénia azon kevés országok egyike, ahol nők vezetik a fegyveres erőket – írták a helyi lapok.

Bobnar korábban rendőrfőkapitány-helyettes volt, mostani megbízása öt évre szól. Kinevezése egyike a júniusi választások után megalakult, Marjan Sarec vezette balközép kisebbségi kormány intézkedéseinek.

Fotó: mnz.gov.si

Bobnar 1969-ben született, a rendőrség kötelékébe 1993-ban bűnügyi nyomozóként lépett be. A ljubljanai jogi egyetemen végzett, tanít a rendőrtiszti főiskolán, és tagja a rendőrakadémia, valamint a biztonsági tanulmányok tanszéke programtanácsának. 

A ljubljanai kormány novemberben Alenka Ermenc vezérőrnagyot nevezte ki a szlovén hadsereg vezérkari főnökévé, személyében szintén először tölti be nő e tisztséget.

A szlovén miniszterelnök az STA szlovén hírügynökségnek nemrégiben adott interjújában azt mondta: büszke arra, hogy mindkét fegyveres erőt nő vezeti.

„Mindketten rendkívül tehetségesek és elkötelezettek a munkájuk iránt, és csak ez számít" – hangsúlyozta Sarec.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.