A hadsereg "a törvényesség védelmében lépett föl"
Elnöki utasításra készültségbe helyezték vasárnap a venezuelai hadsereget, miután olyan hír érkezett Hondurasból, hogy ott katonák bántalmazták Venezuela nagykövetét. Hugo Chávez venezuelai elnök a televízióban kijelentette, hogy akár katonai válasz is lehet a vége, ha a venezuelai nagykövetet vagy a képviseletet megtámadták, miközben a hondurasi katonaság száműzetésbe kényszerítette az ország elnökét. A hondurasi legfelsőbb bíróság azt állította egy friss nyilatkozatában, hogy a katonák a bíróság utasítására jártak el az elnök ellen, aki a bírók szerint törvénytelen népszavazást szervezett. A hadsereg "a törvényesség védelmében lépett föl" a rádióban beolvasott közlemény szerint.
A közép-amerikai elnökök még vasárnap este csúcstalálkozót tartanak Managuában a hondurasi válság és a teendők megvitatására – írta az MTI.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter Washingtonban kijelentette, hogy a Manuel Zelaya hondurasi elnök elleni fellépést mindenkinek el kell ítélnie, s az országban be kell tartani a demokratikus elveket, tiszteletben kell tartani az alkotmányos rendet.