A Dnyeszteren innen és túl – Nyugatbarát eltolódás Moldovában

Nem tudni még bizonyosan, hogy a 48 éves Maia Sandu retorikája mögött valódi, érdemi orientációváltás esélye formálódik-e ebben a hányatott sorsú, mintegy hárommillió lakosú országban, amely évtizedekig a Szovjetunióhoz tartozott, de amelyet sokan Románia alkotórészének szeretnének tudni. Az elnöki jogkörök meglehetősen korlátozottak, a politikai berendezkedés parlamentáris jellegű, és Ion Chicu miniszterelnök kormánya nagyrészt Igor Dodon embereiből áll.

Sandu, aki december 23-án lép majd hivatalba, egyik nyilatkozatában arról beszélt, hogy a Dnyeszteren túli oroszbarát szakadár terület helyzetének a rendezése keretében ki kell vonni onnan az orosz békefenntartókat.

A moszkvai központú birodalom széthullása nyomán az addigi szovjet tagköztársaság parlamentje 1991. augusztus 27-én deklarálta függetlenségét. A Dnyeszter menti, orosz többségű terület viszont öt nappal később kinyilvánította elszakadását Moldovától. Elhúzódó háborúskodás után, 1994-ben különleges autonómiát biztosítottak a szakadár területnek és a délen alakult Gagauz Köztársaságnak. A gagauzok ezt elfogadták, a Dnyeszteren túli terület azonban őrzi különállását az ott állomásozó, hivatalosan békefenntartónak nevezett orosz katonák védelme alatt.

Míg a Kreml-barát Dodon és politikai köre Moldova valamiféle föderációvá történő átalakításában látná a lehetséges megoldást, az új elnök asszony – aki egyébként tavaly öt hónapon át kormányfői tisztet töltött be – határozottan elveti ezt a gondolatot, és a megegyezés elengedhetetlen kiindulópontjának tekinti az orosz kivonulást.

Igor Dodon és Vlagyimir Putyin

Dodon, aki egyébként éles szavakkal vitatta a Sandu győzelmével végződött elnökválasztás lebonyolításának tisztaságát, súlyos hibának nevezte a megválasztott új államfő kijelentését, és azzal érvelt, hogy a Dnyeszteren túli terület lakosságának nagy része ma is orosz ajkú. Szerinte ha az új elnök oroszellenes politikát fog folytatni, abból semmi jó nem származik majd az országnak.

Ilyen oroszellenes fordulatra azonban – legalábbis egyelőre – a legtöbb elemző szerint nem kell számítani. Jellemző, hogy Sandu, aki pontosan tudja, hogy az Oroszországhoz fűződő gazdasági kapcsolatok milyen szoros köteléket jelentenek hazájának, a választási győzelmét bejelentő beszédében egy idő után oroszra váltott, és akcentussal ugyan, de hitet tett olyan politika mellett, amely a fontos pozíciókat etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül a rátermetteknek adja, a külpolitikát illetően pedig a nemzeti érdekek érvényesítése során „gyakorlatias párbeszédet” ígért minden országgal.

Sandu a korrupció elleni harcra élezte ki elnökválasztási kampányát, és ez sikeres stratégiának bizonyult. Ez a téma – a jogállamisági vitákkal párhuzamosan – Brüsszelben is élénk érdeklődést vált ki, és nem csoda, hogy az uniós tisztségviselők sorra lelkesen gratuláltak Sandunak. Az a követelése viszont, hogy vonják ki az orosz csapatokat a Dnyeszteren túlról, valójában egy ún. befagyott konfliktus felmelegítési kísérlete, és nincs jele annak, hogy többről lenne szó, mint kötelező körként lefutott hazafias jelszóról, illetve hogy a valóra váltásnak lenne bármilyen realitása.

Dmitrij Trenin, a Carnegie Alapítvány moszkvai elemzőközpontjának igazgatója Twitter-bejegyzésében azt írta: a moldovai elnökváltásnak önmagában nincs nagy jelentősége, tekintettel a hivatali jogkörök szűk voltára. Szerinte azonban megváltozna a helyzet, ha ugyanilyen irányú váltás történne majd a parlamenti választások nyomán is – ez azonban még nem esedékes. Konsztantyin Koszacsov, az orosz törvényhozás felsőházának külügyi bizottsági elnöke mindenesetre óvta Moldovát attól, hogy „bedőljön a boldog európai jövő tündérmeséjének”. Az EU-integrációval az ország zsákutcába jutna – mondta.

A Kreml ugyanakkor azt sugalmazta, hogy nem aggódik. Bár az orosz állami média a kampány alatt ontotta magából Sandu bírálatát, a pragmatikus Vlagyimir Putyin a választási eredmény kihirdetése után rögvest gratuláló üzenetet küldött Chisinauba – amit történetesen Washingtonba azóta sem volt érkezése eljuttatni. Mindemellett Sandu megválasztása Putyin kudarca, hiszen – miként az orosz elnököt gyakran bíráló Vlagyiszlav Inozemcev közgazdász és politikai elemző írta – „nyugdíjaztak egy újabb Putyin-lakájt”.

Matthew Rojansky, az amerikai Wilson központ George Kennanről elnevezett elemzőintézetének igazgatója párhuzamot vont Sandu győzelme és Volodimir Zelenszki tavalyi ukrán elnökké választása között. Azt írta, hogy Zelenszkit most már bírálják a reformlendület kifulladása miatt. Rojansky szerint a moldovai–orosz viszony alakulása attól függ majd, hogy Sandunak sikerül-e kiirtani a korrupciót, ugyanis eddig a mindent átszövő korrupció, az árnyékban meghúzódó érdekhálózat biztosította az orosz befolyás folyamatosságát az országban.

Maia Sandu európai orientációja egyben román orientációt is jelent. A román államfő, a miniszterelnök és a bukaresti politikai pártok vezetői is az elsők között gratuláltak neki. Eugen Tomac, a Moldova és Románia egyesülésének szükségességét nyíltan hirdető, Traian Basescu volt román államfő által alapított Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke meggyőződéses Nyugat-párti politikusként jellemezte Sandut, Moldova első olyan államfőjét, aki román állampolgársággal is rendelkezik, „és ezt nem is titkolja”. A PMP elnöke a két országot összekötő infrastruktúra fejlesztését sürgette, és bejelentette: pártja javasolni fogja, hogy a decemberi választások után alakuló új bukaresti kormányban külön minisztériumra bízzák a moldovai kapcsolatok fejlesztését.