A dalai lámai szerint Európa az európaiaké, a menekültek inkább menjenek vissza oda, ahonnan jöttek

2018. szeptember 14., 23:05

Szerző:

Meglehetős ingerültség fogadta a dalai láma új nyilatkozatát, amely szerint a 83 éves, Nobel-békedíjas tibeti buddhista vallási vezető úgy gondolja, Európa az európaiaké, a menekülteknek pedig vissza kell térniük a hazájukba. 

- Fogadjátok be őket. Segítsetek nekik. Oktassátok őket, de akárhogy is, végül a saját országuk fejlődéséhez kell hozzájárulniuk. Azt hiszem, Európa az európaiaké

- idézte a dalai lámát az AFP hírügynökség. Kijelentésének iróniája, hogy a dalai láma maga is menekült, 1959-ben hagyta el Kínát és távozott Indiába, ahol most is él, és emiatt most sokan egyszerű képmutatóként ítélik el.

 

A dalai lámának egyébként három nappal azután sikerült így nyilatkoznia, hogy a svédországi parlamenti választásokon 17,5 százalékkal a harmadik helyre futott be a szélsőjobboldali, bevándorlásellenes párt, a Svéd Demokraták. Az első helyet Stefan Löfven miniszterelnök szociáldemokratái szerezték meg (28,4%), második a liberális-konzervatív Mérsékelt Párt lett (19,8%). Becsléselk szerint Malmőben – ahol a dalai láma A béke és boldogság művészete címmel tartott előadást egy svéd segélyszervezet, az Individuell Människohjälp meghívására – a bevándorlók tíz éven belül többségbe fognak kerülni a svédekkel szemben.

A buddhista vallási vezető egyébként nem először borzolja a kedélyeket hasonló kijelentéssel. Nagy felhördülést keltett, amikor tavaly kijelentette, tisztelettel hajt fejet Angela Merkel előtt, de a német kancellárnak nem kellene arab menekültek végleges otthonává tennie az országát. 

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.