A centrumtól keletre – Lengyelország a tüntetések útján

– Lengyelországban az utolsó független hatalmi ág is kormányzati felügyelet alá kerülhet, és ez elemzők szerint nem csak a belpolitikát veszélyezteti. Szerintük egész Európát fenyegetheti a lengyel illiberális fordulat.

– A törvénycsomag a hatalmi ágak klasszikus megosztásának súlyos mértékű felszámolása. Egyrészt a bírák kinevezését az igazságügyi miniszterhez rendelnék, illetve kormányzati szinten döntenének bizonyos ügyek elosztásáról is. Ez elsősorban nem az átlagembereket érinti, a politikai ügyeket viszont annál inkább. Mindez persze legfőképp belpolitikai veszélyt jelent, de kétségtelenül lehetnek kihatásai – talán azért nem egész Európára, de a mi régiónkra mindenképp. Rossz üzenete van annak Csehországban és Szlovákiában is, hogy ilyen könnyen megy a demokratikus intézmények leépítése Lengyelországban.

– Márpedig úgy tűnik, ott könnyebben megy, mint nálunk. A lengyel kormány sokkal gyorsabban és drasztikusabban számolja fel a fékek és ellensúlyok rendszerét.

– A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) és a Fidesz–KDNP kormányzási stílusa alapvetően különbözik, ebből is eredhet ez. Másrészt nem kizárt az sem: a lengyel kormánypárt vérszemet kapott, látva, hogy az Európai Unió kénytelen-kelletlen elfogadta a magyarországi politikát is. Úgy érezhetik, nekik már nem kell annyi kört futniuk.

FOTÓ: SIMON MÁRK

– Orbán Viktor kitaposta az utat a lengyel kormánynak?

– Mondhatni. Ugyanakkor érthetetlen, hogy az elnöki vétók után miért fenyegeti az EU Lengyelországot. Andrzej Duda elnök az alkotmánynak megfelelően a demokráciát erősítő döntést hozott. Totális tévút egy ilyen pillanatban belengetni, hogy aktiválják a 7. cikkelyt. Másrészt az már tapasztalatból tudható: az EU nem tud, talán nem is akar beavatkozni más országok törvényhozásába. Emellett – mivel még nem volt precedens arra, hogy forrásokat vagy szavazati jogot megvonjanak uniós tagállamtól – szemlátomást Európa vezetői sem tudják, mihez kezdjenek a renitens országokkal. Ráadásul Lengyelország kihasználja a nagyságából eredő előnyét is: vagyis azt, hogy emiatt stratégiai értelemben is fontosabb, mint Magyarország.

– Akkor semmi nem áll Ka­­czyńs­­kiék útjába, hogy megvalósítsák a magyar modellt. Varsóba befutott volna a „budapesti gyors”?

– Azért nem egészen. Lengyelországban a folyamat még visszafordítható. Orbán Viktor ezzel szemben maga is elismerte interjúkban, hogy hosszú távra rendezkedett be. És ennek rendelte alá a törvénykezést is: nincs arányos választási rendszer, kiépült az a kormányhoz közel álló gazdasági klientúra, amelyik majd finanszírozza a Fidesz kampányát és versenyelőnyökhöz juttatja a kormánypártot, ezzel ellehetetlenítve az ellenzéket. Amely amúgy is megosztott, és ezzel a megosztottsággal ebben a rendszerben nem tud érvényesülni a választáson. Lengyelországban nem látszik ilyen szándék. A PiS törvényes úton leváltható 2019-ben. Egyébként a kormánypárt az ellenzékéhez hasonlóan a kis- és középvállalkozásokat támogatja, a szabad piac pártján áll, és nem tűnik úgy, hogy ezen klientúra­­építéssel akarna változtatni.

– Mégis teljes erőbedobással bontja le a liberális demokráciát.

– Ez az egyik célja. De az igazságszolgáltatási törvénynek ideológiai alapjai is vannak.

– Éspedig?

– Az igazságszolgáltatási törvénycsomag illeszkedik a PiS ideológiai paneljébe, miszerint le kell számolni a kommunista múlt maradványaival. És ezt véresen komolyan gondolják. A ’81-es hadiállapot bevezetése után tízezer embert internáltak, sokakat évekre elítéltek ellenzéki tevékenység miatt. A Helsinki Bizottság jelentése szerint 1989-ig több mint száz olyan áldozatot azonosítottak, akiknek a halála a kommunista állambiztonsághoz köthető. Ám a bírók felelősségre vonása elmaradt, noha először 1997-ben fogadták el az átvilágítási törvényt, majd 2006-ban annak módosított változatát. Ezek lényege: mindenkinek, aki bármilyen közhivatali pozíciót elfoglal, nyilatkozatot kell tennie, hogy együttműködött-e az állambiztonsági szolgálatokkal. Persze bárki letagadhatja a múltját, de ez azzal járhat, hogy kiderül az igazság, és akár egy életre megfosztják a hivatalától. A rendelkezés hivatalosan a bírókra is vonatkozik, de rájuk sosem alkalmazták.

– Ha volt is olyan célja a kormánynak, hogy kiszűrje az egykor állambiztonságot szolgáló bírákat, szemlátomást nem ment át az üzenet. Tízezrek tüntettek az utcán a törvénycsomag ellen.

– Pedig bizonyára a tüntetők között is van olyan, aki amúgy elfogadhatónak tartja ezt a célt. Csak hát 2017-et írunk, és ez nyilvánvalóan gyengíti a kormány érvelését. Azok a bírók, akik aktívak voltak a nyolcvanas években, többségében nyugdíjba mentek, vagy akár feladták a praxisukat. Valószínűleg akadnak még, akik anno ellenzékieket ítéltek el, de biztosan nem annyian, mint a kilencvenes években. A PiS szerint sokan ügyvédi vagy üzleti pályára nyergeltek át, de a korábbi kapcsolataikat megtartva a szervezett bűnözést segítik. A mérleg másik oldalán viszont ott van a súlyos veszély, amit ez a törvény a demokráciára jelent. És a tiltakozóknak most ez a fontosabb. Még ha egyetértenek is az ideo­­lógiai felhanggal, azzal nem, hogy ezt bármilyen áron akarja elérni a kormány. Amúgy ez jellemző Kaczyńskira: egész intézményrendszereket lerombol azért, hogy egyes személyekkel harcba szálljon.

– Miközben erre a politikára egyszer már nemet mondott a lengyel társadalom, amikor 2007-ben előrehozott választásokon leváltották a Jarosław Kaczyński vezette kormányt. Hogyan tudott újra győzni a populizmus a Donald Tusk-féle, nyugat-európai stílusú kormányzás felett?

– Főként a fiatalok miatt, akik változást akartak, de a nyolc évvel azelőtti Kaczyński-kor­­mány­­zás­­ra már nem emlékezhettek. Emellett Andrzej Duda elnök győzelme néhány hónappal a parlamenti választások előtt megváltoztatta a választói hangulatot. És technikai malőrön is múlt, hogy most a PiS irányítja az országot: a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) két liberális törpepárttal fogott össze. Így az ötszázalékos parlamenti küszöb helyett nekik nyolcat kellett volna elérniük, de csak hét és fél százalékot kaptak, és nem jutottak be. Így közel kétmillió szavazat veszett el a baloldalon, s ez a helyzet a mandátumelosztáskor a győztes PiS felé torzított. Vagyis ha az SLD egyedül indult volna a választáson, akkor a PiS-nek nem lenne ötfős többsége a szejmben. A Polgári Platform kormányzása tényleg nagyon sikeres volt. Lengyelország túlélte a gazdasági válságot, a mutatók évről évre javultak. Infrastruktúrában is óriásit léptek előre; Lengyelország tényleg megújult. Ráadásul az ország soha azelőtt nem volt annyira elismert nemzetközi fórumokon, mint ez alatt a nyolc év alatt.

– Hová vezet az illiberális demokrácia térhódítása? Újra kialakulhat a válaszvonal Euró­­pa keleti és nyugati fele között?

– Gazdasági értelemben eddig is kétsebességes volt Európa: mi itt Keleten mindig is egyfajta félperifériája voltunk a centrumnak. Ehhez képest a lengyel, magyar és a román államberendezkedés most még távolodik is a klasszikus hatalommegosztás elvén működő liberális demokráciákétól. Így biztosan elszalasztjuk a történelmi lehetőséget, hogy betagozódjunk a centrumba. Persze ezek az országok nagyban függnek gazdaságilag is az EU-tól, így nehéz megjósolni ennek a folyamatnak a végét. De egy valami biztos: a szabadságérzet és a civil társadalom szempontjából is káros a félperifériás kapitalizmus.

– A hazai kormányzati kommunikáció szerint sosem látott egységben képviselik a régió érdekeit a V4-ek. Valójában az látható: Csehország és Szlovákia inkább megragadná az alkalmat, és csatlakozna a centrumhoz. Vagyis mintha kifelé kacsintgatnának a szövetségből.

– Valóban ordító az ellentét a kormánypropaganda és a valóság között. A cseh és a szlovák kormány minden egyes V4-es csúcstalálkozón rákényszerül, hogy a lengyel vagy a magyar kormány politikájában mintegy statisztaként közreműködjön. Igazság szerint még Lengyelország is kifelé tart a visegrádi négyekből, hiszen most a figyelme a Három tenger kezdeményezésre irányul, amely épp az ő javaslatukra jött létre. Ez a megállapodás az Adriai-, a Balti- és a Fekete-tenger között fekvő tizenkét ország valós gazdasági együttműködéséről szól, amelytől nőne a térség energiastabilitása és biztonsága. Eközben a visegrádi négyek mögül már kikopott a tartalom, mára egyre inkább csak jelképes ez a szövetség.