A Brexit öt lehetséges kimenetele

Mióta Theresa May miniszterelnök bejelentette, hogy 2017 márciusában Nagy-Britannia megkezdi a kilépési tárgyalásokat az EU-ból, és ezt összekötötte a migrációs szabályok megszigorításával, éles vita lángolt fel a szigetországban. A vita egyszerre szól arról, hogy dönthetett-e a kormány a parlament háta mögött egy ilyen fontos kérdésben, és arról, hogy össze lehet-e kötni a kilépési tárgyalásokat a migráció korlátozásával. A Brexit népszavazás nem olyan választás, ahol a győztes mindent visz, és Skócia, Észak-Írország, London, illetve a fiatal szavazók többsége a maradás mellett szavazott. Most már az is világos, hogy sokan azok közül, akik a távozásra szavaztak, fenn akarják tartani a szoros viszonyt egy barátságos, nyílt Európai Unióval.

May egy olyan tárgyalási rend kialakítására adott utasítást, amely célzott vízumrendszerrel évi 100 ezer alá vinné a migránsok számát. Az Európai Unió irányítói azonban a migráció bármiféle korlátozását a munkaerő szabad vándorlása európai alapelvének megsértéseként ítélnek meg, amely Nagy-Britanniát automatikusan kizárná az egységes piacról. Ezt nevezték el kemény vagy keményvonalas Brexitnek.

A kormány azt szeretné, ha a társadalom nem érezné a tárgyalásokat megpróbáltatásnak, ezért May brit miniszterelnök kijelentette: nincs különbség a keményvonalas és a lazább Brexit között. Ezt a véleményt visszhangozta Philip Hammond pénzügyminiszter: „nem látok különbséget a keményvonalas és a lazább Brexit között. Egy jó Brexitet akarunk.” Csakhogy ma már mindenki tudja, hogy May fontosabbnak tartja a migráció korlátozását az egységes piaccal szemben, mint Hammond, aki mindenáron meg akarja őrizni a brit hozzáférést az egységes piachoz.

A Daily Mail azzal gyanúsítja az általa gúnyosan Breomaners-nek nevezett „gyökértelen kozmopolitákat”, a „liberális elitet”, hogy az egyszerű britek millióit ijesztgetik a keményvonalas Brexittel és annak következményeivel. Mivel a fogyasztók még nem érzik a Brexit gazdasági hátrányait, mert a font esése még nem okozott nehézségeket a belső piacon, a kiválás hívei lelkesen menetelnek tovább előre.

Ben Chu összeszedi a gazdasági és intézményi realitásokból származó öt reális megoldást, amely esetlegesen felmerülhet 2019-ig.

Az első a norvég modell: az Egyesült Királyság elhagyná az Uniót, de nem az egységes piacot és a vámuniót. Nem lesz képviselője az Európai Parlamentben, miniszterelnöke nem képviselteti magát az Európai Tanács vezetői között, ezért nem lenne jelentős beleszólása a közös piac szabályainak kialakításában. Ugyanakkor éves hozzájárulást fizetne az EU költségvetésébe. Az Egyesült Királyságnak Norvégiához és Lichtensteinhez hasonlóan el kéne fogadnia az emberek szabad mozgását, bár lehet, hogy tudna tárgyalni pár szigorításról a komoly gazdasági, társadalmi, vagy környezeti nehézségek idején.

A második, hogy az Egyesült Királyság elhagyja ugyan az Uniót, de mégis marad az egységes piac és a vámunió része addig, amíg egy új hosszútávú kereskedelmi megállapodást tető alá hoz az EU-val. Az Egyesült Királyság ezt az időt arra is használja, hogy a világ többi részével is kereskedelmi szerződéseket tudjon kötni. Természetesen a brit-alapú üzleti vállalkozásokban a zavarokat minimalizálni kellene. Kétséges, hogy a kétéves határidő az EU kilépés után elég idő arra Nagy Britanniának, hogy új kereskedelmi szerződéseket kössön más országokkal, amelyekkel jelenleg szabadon kereskedik az EU-n belül.

A harmadik, hogy Nagy Britannia elhagyja az Uniót az egységes piaccal és a vámunióval együtt, helyette aláír egy új átfogó szabadkereskedelmi egyezményt vele. Lenne egy határ Észak-Írország és az Ír Köztársaság között, amelynek potenciálisan súlyos politikai következményei lennének. Az EU-felhatalmazást elvesztő City-beli pénzügyi szolgáltató cégek lennének halmozottan hátrányos helyzetben. London ma nemcsak Nagy-Britannia, de az EU pénzügyi befektetési központja, ez az EU-piacról kikerülve megsemmisülne.

A negyedik, hogy az Egyesült Királyság elhagyja az egységes piacot és a vámuniót, nincs szabadkereskedelmi megállapodás és a kereskedelem Európával csak a WTO-szabályok alapján zajlik. A WTO-szabályok azt jelentik, hogy van egy közös külső vámtarifa a brit exportőrök számára. Ez hazai inflációt jelentene és nagyobb adóbevételt.

Az ötödik, ha az Egyesült Királyság elhagyja az egységes piacot és vámuniót, szabad kereskedelmi megállapodás nélkül, a behozatali vámokat pedig erősen nagyon alacsonyan állapítja meg. Ez lehetővé tenné az olcsó ételek, italok bevitelét az Egyesült Királyságba, de egyben le is nyomná az árakat az üzletekben. Így ez katasztrofális hatással lenne a mezőgazdasági termelőkre és az ágazat valamennyi szereplőjére.

A Brexitnek ezek a kilátásai nemcsak Nagy-Britanniára, de egész Európára komoly hatással vannak. A viták minket is érintenek.