A borzalmak telepe
A valószínűtlen történet 1961-ben kezdődött, amikor az államügyészség gyermekrontás gyanújával nyomozást indított a Bonn mellett született, egy protestáns gyermekotthonban dolgozó, negyvenéves Schäfer ellen. A férfi már korábban nyitott menhelyeket „veszélyeztetett fiatalok” számára, ám a botrányok után az ország más részébe települt, s ott kezdte ugyanazt. Az emberek befolyásolásához kiválóan értő férfi hírhedtté vált szadizmusáról is, de osztrák társával mégis több száz embert tudott meggyőzni arról: vándoroljanak ki együtt a távoli Chilébe, ahol remek földeken, szép hegyek között, szabadon élik majd életüket és gyakorolják sajátos vallásukat. Sokan hallgattak rá: egyszerű, szegény emberek, hontalanok, elcsatolt német területekről elűzöttek, nagycsaládosok. Rajongtak érte, különösen a nők, akiket egyébként homoszexuális parancsolójuk mélyen megvetett.
A Colonia Dignidad, a Méltóság telepe a chilei fővárostól 400 kilométerre délre, havasok tövében, valóban szép tájon, városoktól, falvaktól távol fekszik. Schäfer korlátlan uralma alatt borzalmak vártak a háromezer hektáros területen nehéz mezőgazdasági munkát végző szerencsétlenekre. Ellentmondást nem tűrő parancsolójuk kezdettől szigorúan elválasztotta a gyermekeket szüleiktől – őket már olyannak kívánta nevelni, hogy ne is gondolhassanak menekülésre, más életre, mint amilyet ő és cinkosai szánnak nekik. Ami azt is jelentette, hogy rendszeresen megrontották őket. Aki ellenállt, súlyos verést, akár elektrosokkos kezelést kapott – vagy tudatmódosító szerekkel tömték, s megtanították őket arra is, hogy jelentsék, ha társaik valami „bűnöset” tesznek. A nyilván karizmatikus „prédikátortól” függött, házasodhat-e valaki – a házasságon kívüli nemi kapcsolatért pedig brutális büntetés járt. Schäfer rendezett „férfiestéket” is: ott egy-egy, állítólag bűnös asszonyt a férfiak először szóban gyaláztak, majd közösen bántalmazták. Egyébként férfinak, nőnek egyaránt rendszeresen gyónnia kellett neki. A vallomásokat, amelyekben legintimebb tetteikről, gondolataikról is be kellett számolniuk, írásban rögzítették, s elrakták – később zsarolni lehetett velük.
Voltak persze, akik menekülni próbáltak a szörnyű körülmények közül, ám a távoli vidéken nem jutottak messzire: mindenható főnökük őrei vérebekkel eredtek nyomukba s hurcolták vissza őket. A testi-lelki terror hatására azután már nem is próbáltak szökni, beletörődtek sorsukba.
A logikus kérdésre, miért nem figyeltek fel minderre a hatóságok vagy miért nem törődött a chilei német nagykövetség országának több száz állampolgárával, nem kevésbé riasztó a válasz. Chilei részről indult ugyan vizsgálat, de 1973-ban jött a baloldali elnök, Salvador Allende elleni puccs, Augusto Pinochet tábornok 17 éven át tartó diktatúrája – és az ördögi Paul Schäfer vele szövetkezett. A Colonia Dignidad föld alatti helyiségeit, ahol ő és társai gyerekeket és felnőtteket kínoztak, a rettegett DINA-nak, Pinochet titkosszolgálatának rendelkezésére bocsátotta. Santiagótól, mindenkitől távol, zavartalanul kínozhatták áldozataikat, a Méltóság telepének alkalmazottai még arról is gondoskodtak, hogy eltüntessék a tetemeket a havasok szakadékaiban. Az egyik szemtanú, aki kisgyerekként élte meg a szörnyűségeket, elmondta az ügyről két éve készült film alkotóinak: máig nem tudja elfelejteni a gyakran egész éjszakán át hallatszó szörnyű jajgatást, sikoltozást – majd a csendet, amely a kínvallatásokat követte. Tudták, akkorra az áldozat – többségük fiatal volt – kiszenvedett.
A santiagói német nagykövetség tudott a Colonia Dignidad létezéséről, de egyfajta német kirakatnak tekintette, ahol szorgosan dolgozó, jámbor honfitársaik adnak példát a hasznos, erényes életből. Olyannyira értékelték ezt a pozitív példát, hogy a néhány szerencsétlent, aki eljutott hozzájuk és védelmet kért, visszaküldték Schäfer kezei közé. Amiben az is szerepet játszhatott, hogy német sajtójelentések szerint a Colonia urának és parancsolójának kitűnő kapcsolatai voltak a német hadiiparhoz, és segített felfegyverezni Pinochet tábornok hóhérait. A főszereplő Gerhard Mertins hajdani SS-tiszt, a Mussolinit kiszabadító Skorzeny vezette ejtőernyősök egyik parancsnoka volt. Háború utáni életében azután ismert nemzetközi fegyverkereskedő, egyúttal (már nem ismerten) mind az amerikai, mind a bonni titkosszolgálat ügynöke. Egyúttal pedig a – bajor CSU némely politikusa társaságában – a Colonia Dignidad támogatója. 1977-ben meglátogatta a települést Franz Josef Strauss, a CSU elnöke is. E háttérnek is volt köszönhető, hogy a német nagykövet csak jót jelentett a településről Bonn-nak, és nem segített a kevés embernek, akinek onnan sikerült elmenekülnie.
Amikor Hans-Dietrich Genscher, a liberális párti külügyminiszter – az Amnesty International- és ENSZ-vizsgálatok riasztó jelentései után – a nyolcvanas években lépett, küldötteit Schäfer nem engedte be településére, a chilei hatóságok pedig továbbra is tétlenek maradtak. Csak a diktátor letűnése után, a kilencvenes évek elején derült fény a borzalmakra, amelyek a Méltóság telepén évtizedeken át lejátszódtak. Schäfer 1997 végén Argentínába szökött, és csak 2004-ben sikerült elfogni. Kiadták Chilének, ott egy évvel később fiatalkorúak ellen több ezer esetben elkövetett erőszak és más bűncselekmények miatt 33 év börtönre ítélték. Ötöt ült le belőle, 88 évesen halt meg.
Egy vállalkozó kedvű német ügyvéd most perek sorát készíti elő a két érdekelt állam ellen. Fejenként egymillió dollár kártérítést kíván igényelni 120 megbízójának, akik között vannak olyanok is, akik máig a telepen élnek, mert a sajátos munkatábor egykori rabjainak koruk, helyzetük miatt nincs hová menniük. Az ügyvéd egyik jövendő koronatanúja Heinrich Wagner. Neki még 1967-ben sikerült kiszöknie, és a santiagói német nagykövetségen kért segítséget hazatéréséhez. Szívélyesen fogadták, majd egy szobába kísérték, ahol Schäfer két embere várt rá. Egy német diplomata jelenlétében órákon át próbálták rávenni, térjen vissza a telepre. Amikor erre nem volt hajlandó, megígérték neki, hogy kiviszik a repülőtérre. A valóságban mentőkocsi várta, injekciót nyomtak bele, majd Schäferék kórházába került, ahol tovább „kezelték”. Negyven évet töltött ott, mindvégig tudatmódosító szerekkel ártalmatlanították.
A Colonia Dignidad egyébként máig megvan: mai neve Villa Baviera, bajor falu. Kirándulóhely, ahol esküvőket rendeznek és bajor csülköt ehet, a münchenit idéző Oktoberfestet élvezhet a látogató. S találkozhat Schäfer máig ott élő, rokkant áldozataival, akik azt is panaszolják, hogy áldozatul esett társaik máig még egy emlékművet sem kaptak.
