A baloldaliak már nem okoznak több problémát a miniszterelnöknek
A thai kormányfő vasárnap azt mondta, hogy a fővárosban, Bangkokban nyugalom van, az élet pedig lassan visszatér a megszokott kerékvágásba. A korábbi zavargások nyomait is igyekeznek eltüntetni. Abhiszit Veddzsadzsiva miniszterelnök azt ígérte, hogy hétfőn kinyitnak az iskolák és a kormányzati hivatalok.
A kormányfő szerint elkerülhetetlen volt a belváros megtisztítása a randalírozó tüntetőktől. Szokásos vasárnapi televíziós üzenetében Abhiszit Veddzsadzsiva beszélt a helyzet javulásáról, megemlítette, hogy két nappal meghosszabbíthatja a kijárási tilalmat a fővárosban és 23 másik tartományban. A tilalmat négy napja rendelték el. Ezután sikerült kiszorítani a városból a két hónapja tüntető vörösingeseket - írta a Független Hírügynökség.
Jelenleg a központ megtisztításán dolgoznak a belvárosban. A jelentések szerint az elmúlt hetekben felhúzott ellenzéki sátorvárosban több tonna hulladék halmozódott fel. Bangkokban egyébként lebontották az ellenőrző pontokat is, valamint a szögesdrótokat is elvitték az utcákról. A zavargásokban 86-an haltak meg, és csaknem kétezren sérültek meg. A thai kormányt többen is, köztük az Európai Unió, valamint a Human Rights Watch nevű emberjogi szervezet is bírálta a tüntetők elleni szigorú fellépéséért.
A baloldali aktivistákból, a demokráciaért küzdő csoportosulásokból és az elűzött egykori miniszterelnök híveiből álló vörösingesek március közepe óta tiltakoznak Thaiföldön. Új választást szeretnének, mert szerintük a kormány hatalma nem legitim, mert azt egy parlamenti egyezség és nem választás útján kapták.