A bajokkal terhes válság vemhes a jó megoldásokkal

Kínát is elérte a globális gazdasági válság. Az elmúlt évtizedben „megszokottá vált”, évi 10-12 százalékos GDP-növekedés 2009-ban mérséklődik. A Nemzetközi Valutaalap becslése szerint 8,5 százalékos, a Világbank november 25-i előrejelzése pedig azt írja, hogy „csupán” 7,5 százalékos lesz a kínai gazdaság növekedési üteme. (Köztünk szólva: a feléért is ujjonganék!)

2008. december 15., 22:28

Lassul tehát, de az Európai Unióhoz és Észak-Amerikához képest így is rendkívül jelentős a világ legnépesebb államának gazdasági növekedése. A kínai gazdaságpolitika irányítói megoldásokat keresnek a várható, nagy valószínűséggel felmerülő problémákra.

Kínában az egyik megoldásnak azt tartják, hogy két év alatt 586 milliárd dollár beruházást hajtanak végre a hazai kereslet élénkítésére. Ez az utóbbi hír arra kell késztesse, kényszerítse a magyar gazdaságpolitika irányítóit, hogy „vigyázó szemüket Kínára, Sanghajra vessék”.

Mindent meg kell tenniük azért, hogy a kínai–magyar gazdasági kapcsolatok az eddigieknél gyorsabban és erőteljesebben növekedjenek. A válság lehetőség is arra, hogy az országaink közötti kapcsolatokat erősítsük. Magyarországnak most és a közeljövőben a gyógyszer- és vetőmagkivitel, a szoftverértékesítés és a K+F tevékenység körébe tartozó know-how, valamint a mezőgazdasági technológiák licencének exportját kellene erősíteni, és a logisztikai együttműködést fokozni. Magyarország disztribúciós szerepe Európában perspektivikus lehetőség.

A bajokkal terhes válság (egyúttal) vemhes a jó megoldásokkal is. Ezeket kell mielőbb világra segíteni a sanghaji világkiállítás ürügyén, a kölcsönösen előnyös és nagy volumenű kínai–magyar gazdasági kapcsolatok megvalósítása érdekében.

Györky Zoltán
Kaposvár