50/8

Orbán és honfitársai

„Ameddig ezen a helyen állok, Magyarországon senkit nem érhet bántódás hite, meggyőződése vagy származása miatt” – jelentette ki fennhangon az Országgyűlésben a miniszterelnök. Miután korábban szabad utat adott a Jobbiknak; fölemelte a sorompót a masírozó gárda osztagai előtt; kiengedte a náci szellemet a palackból, egyszer csak a zsidók védőszentjének palástját öltötte magára. Orbán Viktornak tudnia kellene (tudja is!), hogy zsidó származású honfitársai nem zsidó minőségükben, hanem magyar állampolgárokként vesznek részt az ország közéletében (zsidókként, ha vallásosak, legfeljebb vallási tevékenységüket gyakorolják, az pedig magánügy), akiket, mint mindenki mást, alkotmányos biztosítékoknak, törvényeknek kell védeniük az emberi méltóságot sértő, uszító megnyilvánulásokkal szemben.
A valóság az, hogy a Fidesz és nagy hatalmú vezetője egyértelműen és félreérthetetlenül egyszer sem emelte föl szavát az antiszemita, rasszista és a romákat ért atrocitások ellen. Hallgatott, amikor elhangzott egy Jobbik-képviselő szájából a tiszaeszlári vérvád. Hallgatott Gyöngyösi Mártonnak a legsötétebb nyilas korszakot idéző felhívására. Egyetlen tiltakozó szava sem volt a Dörner-féle szélsőjobboldali teátrumféleség megnyitásakor. Egyetlen szóval sem reagált a Magyar Művészeti Akadémia elnökének, Fekete Györgynek elnöki minőségében tett bosszús kijelentésére, miszerint „számolnunk kell azzal, hogy Konrád Györgyöt külföldön magyar írónak tekintik”. Mi ez, ha nem leplezetlen antiszemitizmus?
„Mi megvédjük zsidó honfitársainkat” – mondotta Orbán Viktor (akaratlanul is elismerve ezzel a zsidók fenyegetettségét hazánkban).
A zsidókat nem kell megvédeni. Nem a zsidókat kell megvédeni! A demokratikus jogállam romba döntött intézményeit kell visszaállítani, és hagyni működni. Akkor az embereknek nem lesz mitől tartaniuk abban az esetben sem, ha hottentották vagy – horribile dictu! – kettős állampolgárok.

Zágon Ernő
E-mail