39 ezer magyar gyerek járhat rosszul Ausztriában

2018. január 4., 19:16

Szerző:

Az új osztrák kormány a családtámogatási rendszert akarja átalakítani úgy, hogy a külföldre kifizetett több tízmillió eurós kiadásokat csökkentenék – írja az Index.

Ha a két kormánypárt, az ÖVP-FPÖ javaslatát elfogadják, akkor az körülbelül 39 ezer magyar gyereket érint hátrányosan. Azokat a gyerekeket, akiknek a szülei Ausztriában dolgoznak, és ott fizetnek járulékokat, de a gyerekek Magyarországon élnek.

Der Standard szerint a Sebastian Kurz vezette kormány arra készül, hogy újraszámolják a gyerekek után fizetendő családi pótlékot. 2016-ban 132 000 gyerek után 273 millió eurót fizetett ki az osztrák állam ilyen címen. Ebből most 40 százalékot, 114 milliót szeretnének megspórolni. Az új kormány álláspontja szerint ugyanis változtatni kell azon a gyakorlaton, hogy olyan országokban is ugyanannyi pénz járjon az osztrák államtól egy gyerek után, mint Ausztriában, ahol az osztráknál jóval alacsonyabbak a megélhetési költségek.

Kurier szerint Magyarország lehet ennek a legnagyobb vesztese, mivel eddig ide érkezett be a legtöbb pótlék: 273 millióból 80 millió euró, csak 2016-ban. Ausztria egyébként évi 4,4 milliárd eurót költ családi pótlékra, ami 19 éves korig jár, és életkortól függően gyerekenként 112-162 euró (35-50 ezer forint). A csökkentés elsősorban a magyarokat, a lengyeleket, a románokat és a szlovákokat érinti.

India május 6-án rakétatámadást hajtott végre Pakisztán ellen, válaszul a Pahalgamban történt, 26 hindu turista életét követelő terrortámadásra, amelyet Újdelhi szerint pakisztáni hátterű csoportok követtek el. Pakisztán jelezte, hogy válaszolni fog a támadásokra.