100 gyerek volt a kiszabadított túszok között
A nigériai hadsereg a Boko Haram szervezet 178 túszát szabadította ki vasárnap,azt követően, hogy a dzsihádisták az elmúlt időszakban több halálos támadást is elkövettek az ország északkeleti részén – adta hírül az AFP hírügynökség.
A hadsereg Maiduguri várostól délre lefolytatott akciója során a Boko Haram egyik parancsnokát is elfogták. Az elmúlt hónapokban több száz túszt szabadított ki sikeresen a hadsereg Nigériában, különösen a régóta az Iszlám Állam hívei által ellenőrzésük alatt tartott Sambisa erdőben.
A túszok kiszabadításával egyidőben a hadsereg légi támadást is inétzett a dzsihádisták ellen, azt követően, hogy a terroristák több falut lerohantak, gyilkoltak és gyújtogattak, azzal vádolva az ott lakókat, hogy információt adtak a hatóságoknak a hollétükről.
Malari városában májusban a Ramadan közepén elkövetett támadások egyike során egy öngyilkos robbantó 12 embert ölt meg egy mecsetben.
(Forrás: AFP)