A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
Rendkívül fertőző betegséget azonosítottak Romániában: a juhhimlő megjelenése miatt szigorú zárlat és állatállomány-elpusztítás volt a megoldás a járvány és a gazdasági károk megfékezéséhez.
2014. július 30., 19:08
Nincs hozzáfűznivalója az Európai Bizottságnak Orbán Viktor magyar kormányfő Tusnádfürdőn elmondott beszédéhez – közölte szerdán Jonathan Todd, a brüsszeli testület szóvivője.
2014. július 30., 17:25
Észak-Korea négy rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki keleti irányban szerdán – közölték dél-koreai források.
2014. július 30., 17:17
Oroszország folytatja katonai jelenlétének növelését az ukrán határ mentén: ötven harckocsit, két Grad rakéta-sorozatvetőt, egy páncélozott gyalogsági járművet és tíz gépkocsit észleltek az államhatártól húsz kilométeres körzeten belül – közölte szerdán honlapján az ukrán határőrszolgálat.
2014. július 30., 14:14
Magyarország a második legellenszenvesebb ország a románok számára Oroszország után – derült ki egy szerdán közölt közvélemény-kutatásból, amelyet az Agerpres román hírügynökség ismertetett.
2014. július 30., 12:03
Szinte nincs olyan lengyel lap, amelynek ne került volna a címoldalára Orbán Bálványoson mondott beszéde. A mértékadó és a bulvárlapok csakúgy mint a hírügynökség azt emelik ki, hogy a magyar miniszterelnök nem akarja elrontani kapcsolatait Moszkvával.
2014. július 30., 09:05
Huszonhárom palesztin vesztette életét szerdára virradóra az izraeli hadsereg hadműveletében a Gázai övezetben, ahol a hatóságok tájékoztatása szerint 1240-re nőtt a palesztin áldozatok és több mint hétezerre a sebesültek száma.
2014. július 30., 05:32
„A magyar lakosság kétharmada kimaradt a turizmus nyújtotta kikapcsolódási lehetőségekből. Ennek legfőbb indoka az anyagi lehetőségek hiánya” – fogalmaz a KSH a Jelentés a turizmus 2013. évi teljesítményéről című kiadványában.
2014. július 30., 05:31
Erőteljesebb kontrollnak veti alá az Ukrajnába beáramló orosz filmeket és könyveket a jövőben Kijev. A könyvpiacon kvótát vezetnek be, hogy a hazai könyveket megvédjék a külföldi, elsősorban Oroszországból bejövő irodalommal szemben. Az oroszországi filmeket pedig a jövőben engedélyeztetni kell – közölte Olekszandr Szics miniszterelnök-helyettes.
2014. július 29., 13:55
Több Molotov-koktélt dobtak kedden egy zsinagógára a németországi Wuppertalban.
2014. július 29., 13:11
Évről évre jobb – pedig a tavalyi linzi Magyar Napok is nagy sikert saratott. Az idén Grazban azonban a hangulat családiasabb volt, – talán mert a rendezvény egyetlen helyszínre korlátozódott. A látogatók értékelték a bemutatókat, és színvonalasnak, változatosnak találták a műsort.
2014. július 29., 10:15
Ausztriában már januárban megkezdődtek a megemlékezések az első világháború kezdetének 100. évfordulójáról, érthető tehát, hogy az év legnagyobb kulturális eseménye, a Salzburgi Fesztivál is e jubileumot választotta központi témájául. Ennek megfelelően az idei hivatalos megnyitó ünnepségen a vendégszónok történész volt: Christopher Clark, Ausztráliából. A megnyitó ünnepség persze elsősorban protokoll, amelyen felvonul a politika és a közélet krémje: a közönség inkább az igazi produkciókra, operára, színházi előadásra, koncertre kíváncsi.
2014. július 28., 17:49
A fekete dobozok adataiból arra lehet következtetni, hogy egy felrobbant rakéta repeszei által okozott erős nyomáscsökkenés miatt zuhant le a maláj utasszállító Kelet-Ukrajnában – közölte hétfőn az ukrán nemzetbiztonsági tanács az adatrögzítő berendezéseket vizsgáló szakértőkre hivatkozva.
2014. július 28., 16:51
Továbbra is veszélyben van a média szabadsága Magyarországon – írta a reklámadóról Neelie Kroes, az Európai Bizottság digitális területért felelős alelnöke.
2014. július 28., 16:13
„Azon vagyunk, hogy ne lehessen kierőszakolni a területi autonómiát” – jelentette ki a román hírszerzés igazgatója.
2014. július 28., 13:23
Közös lista a jövő évi parlamenti és önkormányzati választásokon, és a 2015-ös lengyel elnökválasztáson is közös jelölt, a Jog és Igazságosság (PiS) égisze alatt. Ebben állapodtak meg a radikális jobboldali pártok és csoportosulások Lengyelországban.