A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
Rendkívül fertőző betegséget azonosítottak Romániában: a juhhimlő megjelenése miatt szigorú zárlat és állatállomány-elpusztítás volt a megoldás a járvány és a gazdasági károk megfékezéséhez.
2015. november 6., 14:23
A The Arab Source nevű oldal rendszeresen összesíti térképeken a szíriai polgárháború állását. Pirossal a kormányerők, zölddel a kormányellenes felkelők, szürkével az ISIS, sárgával pedig a kurdok által ellenőrzött területeket jelölték.
2015. november 6., 11:26
Vádlottként hallgatta ki pénteken a román legfelsőbb bíróság Victor Ponta volt román miniszterelnököt az úgynevezett Turceni-Rovinari perben, amelyet többek között ellene és Dan Sova szociáldemokrata szenátor ellen indított szeptemberben a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
2015. november 6., 11:11
Lengyelország elnöke döntött: az újonnan megválasztott parlament első ülése – amelyen a képviselők, akik megkapták már igazolásukat mandátumukról, leteszik esküjüket – november 12-én lesz. A leendő miniszterelnök, Beata Szydlo azt ígérte, hogy rövidesen ismerteti kormánya összetételét. A kormánypárt az eddig ellenzéki, Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság pártja lesz – amely még két jobboldali párttal fogott össze a választásokon –, viszont ellenzékbe kerül az eddig 8 éven át hatalmon levő Polgári Platform (PO). E két párt meglehetősen ismert hazánkban is, de keveset lehet tudni a harmadik helyen bejutott Kukiz15-ről, a minden rendszert elutasító Jan Kukiz rockzenész csoportjáról, pedig képviselői között 10 személy is átvette mandátumát, akik a Nemzeti Mozgalom (RN) tagjai. Az ő céljuk: a parlamentben a magyar Jobbikhoz lengyel megfelelőjét megalkotni.
2015. november 6., 10:36
A labda, amellyel a német válogatott legyőzte a magyart az 1954-es világbajnokságon, üveg-tárlóban csodálható meg Dortmundban, a Labdarúgás Múzeumában.
2015. november 6., 08:26
A Die Welt című német konzervatív lap úgy értékeli a koalíciós egyeztetések kimenetelét, hogy a menekültkérdés rendezésében nulla rész jut az orbáni elképzeléseknek, minden tisztán Merkel szándékainak megfelelően megy tovább.
2015. november 5., 09:45
Az osztrák kormányfő ismételten elutasította, hogy kerítést építsenek a menekültek ellen, mivel annak nem lenne értelme – írja a Die Presse.
2015. november 5., 09:10
A 168 Óra címlapján Vitray Tamás, aki lapunk megjelenésével egy időben ünnepli 83. születésnapját. Érdekes és megfontolandó dolgokat mond a 168 Órának adott interjúban. Például ezt: „Nem hiszek az úgynevezett kemény kérdésekben. Nem a kérdés teszi izgalmassá a beszélgetést, hanem az, ahogyan reagálok arra, amit hallok.” Politikai témáktól a magyar tévés kultúra doyenje igyekszik távol tartani magát, és ez ügyben is kiegyensúlyozott véleménye van: „Ha egy regnáló hatalomnak megvan az eszköze ahhoz, hogy túlerőben lévő sajtóját irányítsa, az ellenoldal óhatatlanul hajlamot mutat, hogy a saját elfogultságait helyezze ezzel szembe.”
2015. november 5., 05:28
Amerikai tisztségviselőktől származó legfrissebb információk szerint az Iszlám Állam tagjai által az egyiptomi Sarm es-Sejk repülőtéren telepített bomba miatt robbanhatott fel a a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító – írja a CNN.
2015. november 4., 10:20
A Német Labdarúgó-szövetséget (Deutscher Fußball-Bund – DFB) is elérte a FIFA-féle korrupciós gyanú. A Der Spiegel két legutóbbi száma címoldalt szentelt annak a történetnek, miszerint a DFB az egykori legendás labdarúgó, Franz Beckenbauer (A Császár) vezetésével titkos FIFA-pénzen vásárolta meg a 2006-os labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát.
2015. november 4., 10:02
A TransindexTransindexTransindex tudósítása szerint a kormányfő sajtótájékoztatón azt mondta, megteszi azt a gesztust, amit az emberek elvárnak tőle, és az egész kormánnyal együtt lemond. „Nem harcolok az emberekkel, ez nagy hiba lenne” – mondta, hozzátéve, hogy reméli, lemondásával eleget tesz a tüntetők követeléseinek.
2015. november 4., 09:54
Drámaian romlott Robin Williams egészsége az öngyilkossága előtti utolsó hetekben – mondta el a filmsztár özvegye a Good Morning America című műsorban.
2015. november 3., 21:15
Több mint tízezer felháborodott ember vonult utcára Bukarestben kedden a több mint harminc halálos áldozatot követelő tűzvész felelősségét egymásra hárító hatóságok, a kerületi polgármester és a kormány lemondását követelve.
2015. november 3., 19:53
A Sínai-félsziget fölött felrobbant orosz repülőgépet nem lőhették le, állította a Pentagon egy tisztviselője a Fox News csatornának.
2015. november 3., 12:29
Az Európai Parlament elnöke arra figyelmeztetett, hogy Németországban a szélsőségesek egyre gyakrabban fenyegetnek újságírókat a bevándorlás elleni tüntetéseken, sőt már tettlegesség is történt – írta a Die Welt.
2015. november 3., 12:20
Csak az egyéni gazdálkodók és a földet személyesen művelők vehetnének termőföldet Lengyelországban az októberi választások nyomán önállóan kormányt alakító nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) törvénytervezete szerint.
2015. november 3., 11:21
A hálószobájából, az interneten keresztül adott el alig két év alatt összesen közel egy tonna kábítószert egy német fiatalember. A sajtó által „hálószobai dílernek” hívott Maximilien S. 18 évesen fogott a drogbizniszbe. A vele egy lakásban élő anyja nem tudott a drogeladásról, őt a fia nem engedte be a szobájába.
2015. november 3., 10:21
A minap megtartott elnökválasztáson Alekszandr Lukasenkót a szavazók 83 és fél százalékának voksaival ötödik alkalommal választották meg Belarusz államfőjévé. Közvetlenül ezután – az elnök pávatáncának újabb lépéseit is méltányolva – az Európai Unió négy hónapra felfüggesztette a vele és országával szemben elrendelt büntetőszankcióit.