A 2025-ös EIU Élhetőségi Index élén új város áll, már nem Bécs a világ legélhetőbb városa.
Az Európai Bizottság hivatalosan is előterjesztette azt az intézkedéscsomagot, amely az orosz energiahordozók, elsősorban a gáz és az olaj uniós importjának fokozatos megszüntetését célozza.
Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.
Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
2008. szeptember 9., 19:32
Kedden Szlovákiában kedden több helyen emlékeztek meg a holokauszt áldozatairól, a szlovák közjogi méltóságok pedig elhatárolódtak az antiszemita megnyilvánulásoktól, miután Stefan Harabin igazságügyi miniszter zsidózásnak minősülő kijelentéseit hétfőn szóvá tette a B'nai B'rith zsidó civil szervezet.
2008. szeptember 9., 19:10
Egy-két napon belül lezárulhatnak a tárgyalások az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodásról Magyarország és az Egyesült Államok között - mondta Horváthné Fekszi Márta külügyi államtitkár kedden Budapesten az MTI-nek. A bűnügyi adatok cseréjéről szóló megállapodást az egyszer már módosított tervek szerint szeptember 10-ig írták volna alá.
2008. szeptember 9., 19:04
Több százra rúghat az eltűntek száma Kína Sanhszi (Shanxi) tartományában a hétfői sár- és kőlavina nyomán, a halálos áldozatok száma kedd estére 56-ra emelkedett - számolt be róla a kínai sajtó.
2008. szeptember 9., 16:58
Fellélegezhet a világ, legalábbis átmenetileg: a kőolajár három hónapja még a barrelenkénti 150 dollárt ostromolta, ma már viszont a termelők a százas határt igyekeznek megvédeni. Az inga visszalengett és bebizonyosodott, hogy valóban nem a kínálat szűkössége okozta az elképesztő méretű drágulást, sőt túltermelés fenyeget. Ez utóbbi miatt merült fel az olajtermelő országok /OPEC/ mai bécsi tanácskozásán, hogy csökkentsék a kitermelési kvótákat.
2008. szeptember 9., 16:07
A második alkalommal megrendezett Onko-Olimpiai Játékokon hat ország - Lengyelország, Magyarország, Oroszország, Szlovákia, Törökország, Ukrajna - kétszázhetven 6-18 év közötti, daganatos megbetegedésből gyógyult gyermek vett részt versenyzőként.
2008. szeptember 9., 15:26
"Összeomlott" a brit ingatlanpiac a jelzálog-finanszírozás szinte teljes elapadása nyomán, áll a vezető brit ingatlanforgalmi piacfigyelő intézet kedden közzétett friss felmérésében. Szakértői előrejelzések meredek árzuhanást is jósolnak a következő két évre.
2008. szeptember 9., 12:43
Huszonöt osztrák és magyar Greenpeace-aktivista tiltakozott kedd délelőtt a stájerországi wollsdorfi bőrgyárnál a Rába további nagy mértékű, a törvényes rendelkezéseket megszegő szennyezése miatt.
2008. szeptember 9., 10:42
Rafi Ejtan izraeli miniszter, aki egykor a Moszad izraeli titkosszolgálat ügynökeként részt vett Adolf Eichmann náci háborús bűnös felkutatásában és Izraelbe vitelében, elképzelhetőnek tart egy hasonló akciót Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök esetében is.
2008. szeptember 9., 10:32
Száz euróra büntették a pénzügyőrök azt a kocsmárost, aki egy Genova közelében fekvő faluban a szomszéd boltos kislányának egy pohár vizet adott, de számlát nem állított ki róla.
2008. szeptember 9., 08:28
Az észak-koreaiak beszivárogtak az egyik nagy nemzetközi Taekwon-do szervezetbe, amelyet azután fedőszervként használtak arra, hogy kémeket küldjenek ki szerte a világba, és merényletet szervezzenek az egyik dél-koreai elnök ellen - írta kedden egy szöuli napilap.
2008. szeptember 8., 20:15
George Bush elnök lemondott egy orosz-amerikai atomenergetikai megállapodást. A lépés, amelyről a washingtoni külügyminisztérium hétfőn adott hírt, az első kézzel fogható amerikai büntetőintézkedés Moszkva ellen a grúziai háború miatt.
2008. szeptember 8., 19:59
Bár a német szociáldemokraták megújulásáról szóló hírek középpontjában elsősorban az újdonsült kancellárjelölt, Frank-Walter Steinmeier szerepel, a szálakat a háttérből a pártelnök-jelölt, Franz Müntefering mozgatja majd. Nem véletlen, hogy a 68 esztendős politikust saját pártjában az "utolsó szociként" emlegetik, s egyfajta csodadoktorként tekintenek rá.
2008. szeptember 8., 18:23
Három év börtönbüntetést szabott ki egy francia bíróság egy orvosra, aki plasztikai sebésznek adva ki magát megannyi páciensét átszabta egy elhagyatott marseille-i klinikán.
2008. szeptember 8., 17:45
"Élőholt szörnyetegként" emlegeti a Fannie Mae és a Freddie Mac amerikai jelzáloghitel-intézetet a hétfői The Wall Street Journal, amely szerint politikai színház zajlik, a két cég jelenlegi formában való megőrzése csak meghosszabbítja a piac agóniáját.
2008. szeptember 8., 17:08
Oroszország az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában azzal vádolta meg Grúziát, hogy "etnikai tisztogatást" hajtott végre Dél-Oszétiában.
2008. szeptember 8., 14:13
Megzöldültek a jegesmedvék egy japán állatkertben.
2008. szeptember 8., 12:52
Bűnszövetségben elkövetett csalásért kell egy francia bíróság előtt felelnie a Szcientológia Egyház egyik szervezetének - közölték hétfőn francia igazságügyi források.