Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2009. július 14., 07:52
Ultimátumot intézett az új hondurasi hatalomhoz Manuel Zelaya száműzött elnök.
2009. július 14., 06:33
Emlékérmet adott át Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament leköszönő elnöke hétfőn Strasbourgban azoknak az EP-képviselőknek, akik 2004-2009 között a testület tagjai voltak, de a június eleji választáson nem sikerült újabb mandátumot szerezniük, vagy nem kívánták folytatni ezt a tevékenységüket.
2009. július 14., 05:07
Zavargások törtek ki hétfő este Belfastban, ahol katolikus fiatalok kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták meg a hagyományos nyári protestáns felvonulások útvonalát biztosító rendfenntartó alakulatokat.
2009. július 14., 05:00
Zavargások törtek ki hétfő este Belfastban, ahol katolikus fiatalok kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták meg a hagyományos nyári protestáns felvonulások útvonalát biztosító rendfenntartó alakulatokat.
2009. július 14., 02:11
A macskák nyávogásukkal képesek manipulálni gazdáikat. Erre a következtetésre jutott egy brit kutatócsoport az állatok hangjának tudományos elemzése nyomán.
2009. július 13., 20:23
Magáévá tette a "zöld" eszmét egy berlini bordélyház: a környezetvédelem jegyében árengedményt ad azon kuncsaftjainak, akik kerékpáron érkeznek - írja az MTI.
2009. július 13., 20:17
Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra figyelmeztetett hétfőn, hogy világszerte továbbra is terjed az új típusú influenza, és minden országnak szüksége lesz oltóanyagra.
2009. július 13., 17:32
Igazi sofőri bravúrt hajtott végre egy 80 éves férfi, aki Pozsonyban közel 10 kilométert haladt a forgalommal szemben Daewoo Matiz autójával.
2009. július 13., 17:14
Egy horvát diplomata autójával karambolozott a 47-es villamossal hétfőn a fővárosban; a forgalom egy órán át állt az érintett vonalon - tudta meg az MTI Takács Renátától, a BKV fődiszpécserétől.
2009. július 13., 17:10
Többször is meglátogathatta a terrorizmussal gyanúsított Tóásó Elődöt a Magyar Baptista Szeretetszolgálat munkatársa a bolíviai San Pedro börtönben, és ellátmányt juttatott el hozzá. Az élete nincs közvetlen veszélyben - közölte a szervezet az MTI-vel hétfőn.
2009. július 13., 15:27
Megközelítette a százat az új influenzavírussal fertőzöttek száma Belgiumban, miután a hét végén újabb nyolc betegnél azonosították a kórt - jelentette a brüsszeli sajtó hétfőn.
2009. július 13., 14:26
A londoni nyár csalhatatlan jele a Proms, vagyis a Promenádkoncertek kezdete. Immár 115 éve minden nyáron július közepétől szeptember elejéig minden áldott este klasszikus zenei koncertet rendeznek a Royal Albert Hall-ban.
2009. július 13., 13:31
Gyártelepük felrobbantásával fenyegetőznek egy felszámolásra ítélt francia autóalkatrész-üzem dolgozói, ha fő megrendelőik, a PSA Peugeot és a Renault nem fizet a munkásoknak fejenként 30 ezer eurós végkielégítést. Az ipari miniszter közben bejelentette: a kormány a roncsprémium fokozatos megszüntetését tervezi.
2009. július 13., 12:44
A páciens egészséges és pirospozsgás volt, mégis megoperálták, de büszke lehetett rá, mert a műtő kéz magáé a miniszterelnöké volt.
2009. július 13., 08:58
Thaiföld lakosságának mintegy fele, azaz 30 millió ember fog valamilyen módon kapcsolatba kerülni a H1N1 influenzavirussal - közölte az MTI.
2009. július 13., 08:35
Huszonöt nap után mentettek ki élve a mélyből három bányászt a délkelet-kínai Kujcsou (Guizhou) tartomány egyik szénbányájából, amelyet június 17-én elárasztott a víz - jelentette hétfőn a kínai média.
2009. július 13., 08:06
Elveszíthetik állásukat azok a vietnami orvosok, aki megmondják a születendő gyermek nemét a szülőknek.
2009. július 13., 05:17
Lehet, hogy Barack Obama amerikai elnök a világ első embere, de a közvélemény-kutatások szerint a first lady "szívesebben látott" személy.