Irán az amerikai támadások mellett egy földrengést is átvészelt, majd Izraelt támadta. Íme, Donald Trump beszéde az amerikai csapásokról.
XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
2009. január 17., 06:02
Barack Obama megválasztott amerikai elnök elődeihez képest jóval nagyobb támogatottsággal lép hivatalba - derült ki az AP-GfK friss felméréséből. Az első afroamerikai elnök jelenleg, napokkal jövő heti beiktatása előtt 65 százalékos népszerűséget élvez. Ilyen széles háttere még Bill Clintonnak, az előző demokrata elnöknek sem volt, aki első mandátumát 1993-ban 56 százalékos támogatottsággal kezdhette meg. A leköszönő elnökről, George Bushról 2001-es első beiktatása előtt csak a megkérdezettek 47 százaléka vélekedett úgy, hogy az átlagosnál jobb vagy kiemelkedő elnök lesz, viszont ez utóbbira számít Obama esetében az amerikaiak 28 százaléka.
2009. január 17., 06:00
A cseh vámosok széles nemzetközi összefogással öt, kábítószer-csempészettel és kereskedelemmel gyanúsított személyt vettek őrizetbe és húsz kilogramm heroint foglaltak le - közölte a vámhivatal szóvivője, Jirí Barták.
2009. január 17., 00:10
Azért ölette meg saját fiát a kínai asszony, hogy a drákói egykepolitika megsértése nélkül ismét szülhessen gyermeket, mégpedig új férjének.
2009. január 16., 20:55
A Bukarestben felszállt gépen tíz utas volt, mindannyian Ion Tiriac vendégei, akiket a dúsgazdag banktulajdonos és egykori teniszcsillag vadászatra hívott meg.
2009. január 16., 19:03
Árverésre bocsátja a New York-i Christie,s aukciós cég Madonna popsztár 30 évvel ezelőtti aktfotóját, amelyért annak idején 25 dollárt kapott. Az ereklyéért most legalább 10 ezer dollárt várnak.
2009. január 16., 17:07
Osztrák sajtóértesülés szerint egy hozzávetőleg háromszáz nevet tartalmazó lista készült Csecsenföldön azokról a külföldön élő csecsen személyekről, akik ellen erőszakos cselekményeket terveznek. Állítólag a lajstromon szereplők közül hozzávetőleg ötvenen Ausztriában tartózkodnak.
2009. január 16., 14:44
Litván rendőrök könnygáz, kutyák és gumilövedékek bevetésével szorították vissza pénteken Vilniusban a kormány gazdaságpolitikája ellen tüntető tömeget a parlament épületétől.
2009. január 16., 13:44
Szlovákia tudomásul vette, hogy Alexandr Vondra cseh kormányfő-helyettes csütörtökön Brüsszelben elhatárolódott az Entropa műalkotástól, és elnézést kért mindenkitől, aki az Entropa által esetleg sértve érzi magát. Pozsony ezért a maga részéről az ügyet lezártnak tekinti, és már nem fogja azt követelni Prágától, hogy a Szlovákia-makettet távolítsa el a műalkotásról - jelentette be pénteken Ján Skoda, a szlovák külügyminisztérium szóvivője.
2009. január 16., 12:52
19 napig raboskodott étlen-szomjan egy kutya egy autóban az Egyesült Államokban, de túlélte.
2009. január 16., 12:11
Tizenegy nap alatt 277 közerkölcsöt sértő vagy a kiskorúakra nézve káros weboldalt zárattak be a kínai hatóságok.
2009. január 16., 11:03
Szomorúnak minősítette Pozsony hivatalos reagálását az Európai Unió országairól kialakult sztereotípiákat kifigurázó Entropa elnevezésű cseh műalkotáshoz a Sme című szlovák liberális véleményformáló napilap.
2009. január 16., 07:29
George Bush leköszönő amerikai elnök csütörtök este országos tévébeszédben búcsúzott el az amerikai néptől; nyolcévi elnökségére visszatekintve azt mondta, lelkiismeretét követve mindig a nemzet érdekei szerint cselekedett.
2009. január 16., 05:22
Az amerikai szövetségi repülésügyi hatóság szerint valószínűleg madárral vagy madárrajjal történt ütközés okozta a csütörtökön repülőgép-baleset New Yorkban, a gép utasai egybehangzóan azt mondták, hogy a felszállás után néhány perccel robbanást hallatszott, és füstszagot éreztek az utastérben.
2009. január 15., 19:28
A felfüggesztett 3 évről letöltendő 5 és fél év börtönre súlyosbította csütörtökön egy prágai fellebbviteli bíróság a Bambini di Prága világhírű cseh gyermekkórus kiskorú lányok megrontása miatt elítélt egykori karnagyának, Bohumil Kulinskynak a büntetését.
2009. január 15., 19:09
Az izraeli erők csütörtökön megölték a Hamász palesztin iszlamista szervezet egyik, Gázai övezetbeli magas rangú vezetőjét. Az izraeli hadsereg szóvivőjének a közlését a Hamász televíziója is megerősítette.
2009. január 15., 18:59
Felgyújtották csütörtökre virradóra az Európai Unió zászlaját a prágai metronómon - közölte a prágai rendőrség, amely ismeretlen tettes ellen indított vizsgálatot.
2009. január 15., 16:09
A kapcsolatok felülvizsgálatával fenyegette az Európai Unió szerdán ismét Oroszországot és Ukrajnát, amennyiben ígéretüknek megfelelően nem indítják útjára az elapasztott gázszállításokat az EU-tagállamokba.