Hatalmas gesztust tesz Kazahsztán az afgánoknak

Náluk tankolják meg az afgán evakulálásban résztvevő repülőgépeket.

2021. augusztus 26., 21:02

Szerző:

Kazahsztán engedélyezte, hogy repülőterein töltsék fel üzemanyaggal az uniós állampolgárok afganisztáni kimenekítését végző szállítógépeket. Ezt Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök hivatala jelentette be, az államfő Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével folytatott telefonbeszélgetése után csütörtökön.

„A vezetők egyeztettek az Afganisztánban kialakult helyzetről. Kaszim-Zsomart Tokajev Charles Michel kérésére részletes tájékoztatást adott az afganisztáni helyzettel kapcsolatos kazah álláspontról. Beszámolt arról is, hogy szimbolikus gesztusként, a világszervezet elszánt támogatását jelképezve, ideiglenesen Almatiba helyeznék át az ENSZ afganisztáni irodáját” – közölte a kazah államfő hivatala.

Tokajev arról is beszélt, hogy a Kazahsztánban tanuló afgán diákoknak támogatást fognak nyújtani. Reményét fejezte ki, hogy Kazahsztán és az Európai Unió szorosan együttműködhet Afganisztán kérdésében.

(Kiemelt képünk illusztráció: A francia légierő C130-as teherszállító repülőgépével evakuálnak a kabuli nemzetközi repülőtéren, Afganisztánban, 2021. augusztus 19-én. Fotó: EyePress/AFP)

Október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat, amelyeket a hulladékgazdálkodásért felelős MOHU MOL Zrt. és alvállalkozói, valamint a gumiabroncs-forgalmazók térítésmentesen átvesznek – mondta Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombati közleménye szerint.