Zöld Pardon: mutyi az önkormányzatnál?

Molnár Gyula ideje alatt a Fidesz egyik slágertémája volt a Zöld Pardon működése körüli lakossági panaszáradat, illetve a korrupció-gyanú; mivel a hely a kerületnek a 70 millió forint forgalmi értékű terület használatért 10 milliót fizetett egy egész szezonra. Az igazság narancsszín bajnokai akkor ennek tízszeresét, 100 millió forintot követeltek minden évre. Az ősszel fölényes többségbe került városatyák gyorsan felejtenek: ma már ennek ötödével, 22 millióval is beérik - közölte a 168 Óra online-nal az LMP újbudai frakciója.

2011. április 22., 15:02

A Lehet Más a Politika újbudai frakciója nem tartja etikusnak, hogy a kerület extra hasznot húzzon egy vállalkozásból, csak azért mert az sikeres. Szűklátókörűségnek tartjuk, hogy a kerületi vezetés egy budapesti jelentőségű kulturális értéket akar felszámolni az év végével. A hirtelen árcsökkentést sem tudjuk mire vélni, hiszen vendéglátósok egybehangzó véleménye szerint akár a korábbi 100 milliós követelés, ha nehezen is, de kitermelhető lett volna. A képviselő-testületi ülés megkezdése előtti utolsó pillanatban a területhasználati díj befizetésével sem vesződő Rió ügye is napirendre került. Itt valami bűzlik, és ez semmiképpen sem szolgálja a kerület érdekét.

A csütörtöki képviselő-testületi ülés zárt ajtók mögött tárgyalta a szórakozóhely 2011. évi kinyitásához szükséges közterület-használati engedély megadásának ügyét. Az LMP annak érdekében, hogy az erősen ellentmondásos ügyet mindenki számára vállalható megoldással rendezzük, a következő módosításokat nyújtotta be a közterület-használati engedély megadásának egyéb feltételeiként:


  • Legyen kötelező az újrahasználható és a volt környezetvédelmi minisztérium által is támogatott, úgynevezett RE-POHÁR használata a rendezvényen a hulladékképződés csökkentése érdekében.

  • Szakmai terv alapján, június 30-ig a környezetvédelmi törvényben előírt elérhető legjobb technika elve szerint kell fejleszteni a zajvédelmet. Ennek keretében javasoljuk megvizsgálni az aktív mélyhang-csillapítás és az izolit tőzeggyapot falak elhelyezését, illetve további megoldások keresését.

  • Kötelezzük az intézményt a parkolóhely megváltásra, ha gépjárműparkolóhely-igénye van, és fokozott szigorral büntessük a járdára, gyepre parkolást a szórakozóhely környezetében.

  • A hely kulturális jelentősége miatt vegyük ki a végleges levonulásra való kötelezést a Zöld Pardonra vonatkozó engedélyből és a hátralevő 8 hónapban próbáljunk tárgyalóasztal mellett megoldást találni a jövőbeni működésre, az üzemeltetővel és a lakossággal közösen.

  • Számlázzuk tovább a hely üzemelése kapcsán a kerületnél jelentkező extra költségeket (közrendvédelem, köztisztaság, közvilágítás fejlesztése stb.).

A fentiek költségigénye még mindig csak a fele a Fidesz által ellenzékben javasolt díjnak, ezért nem értjük, hogy a fideszes többség miért utasította el –az utolsó kivételével – összes javaslatunkat - értetlenkedett az LMP-frakciója. (Az 5-ös ponthoz hasonló kritérium már szerepelt a csütörtökön beterjesztett módosított indítványban.)

Ezeket a javaslatokat nem az irigység szülte, hanem a hosszú távú fenntarthatóság és béke iránt igény. A kerületben több mint húszezer fiatal él, akiknek természetes igényük a szórakozás; ennek figyelmen kívül hagyása saját fiatalságunk megtagadása lenne - írták az LMP-s képviselők.

Megkapta az engedélyt a ZP és a Rio

Megújíthatja a Zöld Pardon (ZP) és a Café del Rio közterület-használati engedélyét a XI. kerületi önkormányzat a képviselő-testület csütörtök este hozott határozata értelmében. Az engedély október végéig szól, akkor el kell bontani az építményeket, e területre ezután országzászlót állítanak. A Zöld Pardon csütörtök este, nem sokkal fél nyolc előtt megnyitott, még azelőtt, hogy az újbudai képviselő-testület döntött volna a közterület-használati engedély ügyében - adta hírül az MTI-re hivatkozva az

Index.

A ZP eredetileg hat órára tervezte a nyitást. Nem sokkal fél nyolc előtt már elkezdték beengedni az embereket, akik addigra már mintegy 150 méteres sorban álltak. A képviselő-testület ekkor még nem hozta nyilvánosságra határozatát. Később Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester bejelentette: felhatalmazták az önkormányzatot a szerződések megkötésére és az engedélyek kiadására, amely október 31-ig szól.

Emlékeztetett arra, hogy az újbudai önkormányzat előzetesen bejelentette: elfogadhatatlannak tartja, és nem támogatja, hogy a ZP Kft., valamint a Dream Works Kft. által üzemeltetett szórakozóhelyek a korábbi évek gyakorlatának megfelelően működjenek.

Újbuda vezetése ezért döntött úgy korábban, hogy kizárólag szigorú feltételek teljesülése esetén terjeszti a testület elé a döntést: amennyiben az üzemeltetők rendezik az önkormányzat felé fennálló tartozásukat.

A két üzemeltető társaság vállalta a közel kétszeresére, 22 millió forintra emelt bérleti díj megfizetését is. Emellett egyenként 16 millió forintos hozzájárulást fizetnek a közrend és köztisztaság emelt szintű biztosításáért, valamint a folyamatos zajszint mérésért.

A szórakozóhelyek október 31-ig tarthatnak nyitva, november 1-ig kötelességük az eredeti állapot helyreállítása, azaz a felépítmények bontása és a közterület parkosítása. A közterület rendezése után az önkormányzat országzászlót állít a területre.

Tekintettel arra, hogy mindkét társaság elfogadta és teljesítette az önkormányzat előírásait, csütörtökön Újbuda képviselő-testülete felhatalmazta az önkormányzatot a szerződések megkötésére és az engedélyek kiadására - mondta Hoffmann Tamás.

A XI. kerületi képviselő-testület zárt ülésen tárgyalt az ügyben. Filipsz Andrea jegyző elmondta, azért kellett zárt ülést tartani, mert önkormányzati hatósági ügyeknél ez a szabály. A ZP blog-oldalán az volt olvasható: "ha a szóban forgó döntés pozitív, akkor ma este – immár tizenharmadik alkalommal – a leghosszabb nyári fesztivál nyitó buliján fogtok részt venni. Ha a döntés negatív, akkor pedig a zárón".