Zenei Abszurdisztán
A kormány tíz Bogányi-zongorát rendelt nyolcszázmillió forintért (tehát példányonként nyolcvanmillióért), és különféle közintézményekbe kívánja juttatni őket.
A Bogányi-féle zongora megszületését „csodazongoraként” adta hírül a sajtó, hozzátéve, hogy már olyan közismert zenei szaktekintély is elégedetten nyilatkozott róla, mint a miniszterelnök úr. Volt egy szűk körű bemutató is, melyen Orbán Viktor kvázi felavatta. Azóta keveset hallani a zongoráról. Egy amerikai dzsessz-zongoristának tetszett a hangszer, de rajta kívül ismert nevű zongorista addig nem nyilatkozott róla. Természetesen ettől még lehet nagyon jó, bár az internetre feltett Mozart A-dúr szonáta rondó tétele (ismert nevén: Török induló) és egy Debussy-tétel nem enged elég betekintést a zongora hangzásvilágába. A zongora futurisztikus megjelenése számomra kissé meghökkentő, de ez ízlés dolga, erre kár is szót vesztegetni. Az újító szellemet is csak dicsérni lehet, és ha érdeklődés mutatkoznék más országokból is, bizonyára öregbítené a magyar hangszergyártás hírnevét.
A probléma nem ez, nem ettől vagyunk zenei Abszurdisztán. Megnéztem ugyanis a Steinway-gyár árkatalógusát. Egy D 474-es Steinway Grand forintra átszámított ára 18 millió forint. Egy Yamaha valószínűleg olcsóbb, egy Fazioli talán kicsivel drágább, de semmiképp nem kerül 80 millió forintba. Úgy gondolom, hogy a „közintézmények” (mondjuk: kultúrházak stb.) vájtfülű hallgatóságának igényeit a felsorolt világmárkák és azok kisebb és olcsóbb változatai negyed- vagy még alacsonyabb áron is ki tudnák elégíteni.
Tessék mondani: ki kötötte ezt a bombaüzletet a lakosság adóforintjaiból? Látott már egyáltalán zongorát?
Egy zenekedvelő, Magyar Köztársaság
